Fanny Ardant színésznő: "Az öregséggel végre elérkezett az idő, hogy pimaszok, merészek legyünk"
Rendezői szívesen osztottak rá femme fatale szerepeket. A hetvenen túli francia színésznő lehetetlennek tűnő szerelmet él meg megejtő érzékenységgel és fájdalommal a Fiatal szeretők című filmdrámában.
HVG: Egy negyvenes, házas férfi és egy nagymamakorú, egyedülálló nő szerelmének aligha lehet jövője. Mi izgatta, amikor elvállalta a Fiatal szeretők időskorú Shaunájának a szerepét?
Fanny Ardant: Ki beszél itt jövőről, meg lehetetlenről? Mintha a szerelem valami távlati projekt lenne, közös élethez, összeköltözéshez, házassághoz vezetne, nem pedig maga a jelenvaló csoda! A legtöbb kapcsolat azon bukik el, hogy nem az itt és most, a pillanat intenzív megélése a cél, hanem a folytonos tervezgetés, kalkulálás a képzeletbeli jövőről. Shauna és Pierre a 25 év korkülönbség ellenére egymásba szeretnek. Na, és akkor mi van? A szerelem törékeny és csodálatos. A szerelem holnapok nélkül is szerelem marad. És nem mindig a szexualitás az alapja. A legfontosabb a vonzalom. A férfi mondja ki az utolsó szót a filmben: „Számoltál azzal, hogy nemsokára kerekesszékben végzem?” – mondom én. Mire ő: „Igen, de addig is ugyanazt a levegőt lélegezzük be.”
Minden logikai, erkölcsi, esztétikai megítélést felülír a puszta tény, hogy valakibe beleszeretünk. Az biztos, hogy nem a másik életkorába.
Azért is tisztelem a film rendezőjét, Carine Tardieu-t, mert a társadalmi előítéletekkel szembemenve is szívósan védte a történetet, amit a valóságból merített. Azonnal beleszerettem Shauna karakterébe: egyszerre szabad és törékeny, fiatal és öreg. Partnerem, Melvil Poupaud csodálatosan feledtette velem, hogy vesz minket a kamera, még nem láttam ilyen realistán, mégis finoman ábrázolni az öregedő testet.