Moszkva megérzi majd a szankciókat, üzente az amerikai helyettes külügyi államtitkár
Robin Dunnigan, a Die Presse osztrák lapnak nyilatkozva tagadta, hogy Amerika el akarná húzni viszályt, inkább arra törekszik, hogy Moszkvának ezentúl eszébe ne jusson bármelyik szomszédjára rárontani.
A washingtoni diplomácia Közép- és Kelet-Európáért felelős helyettes államtitkára szerint az orosz elnök alaposan felsült, ha az volt a célja, hogy Kijevet bevegye, megossza a Nyugatot, és megmutassa az orosz hadsereg fölényét. Robin Dunnigan a Die Pressének nyilatkozott, éspedig Bécsben, ahol tavaly szeptemberi kinevezéséig ügyvivőként az USA nagykövetségét vezette. Azt megelőzően pedig három éven át az energiakérdések felelőse volt a State Departmentben.
Megerősítette, hogy az Egyesült Államok mindenben segíteni kívánja az ukránok honvédő harcát. Abból indul ki, mint Zelenszkij elnök, hogy a háború tárgyalásos úton zárul le, de érdemi párbeszéd csak akkor lehetséges, ha Kijev a mostaninál jobb alkupozícióba kerül.