Hasbeszélő: Kerthelyiségben, hagyományosan, a nagyság legendájának nyomában

Nem tudjuk, mások is úgy vannak-e vele, mint mi, hogy amikor megérkeznek egy külföldi utazásból, akkor elsőre valami egyszerűt, hazait ennének, amolyan nagymama-konyhásat. Főzésre még semmi késztetés, elég a kipakolás, nagymosás, takarítás, az ellopott pár napos vakáció után mindjárt körmünkre égő munka. Így keresünk egy lehetőleg közeleső éttermet, nyár lévén lehetőleg kerthelyiségest, lehetőleg kockás abroszost, ahol persze nemcsak a terítő hagyományos.

Van Budán egy vendéglős, akiről, fogadni mernénk, nagyon sokan tudják, hogy hívták a nagymamáját. Schädler Frigyes – eredeti foglalkozását tekintve hajópincér – 1980-ban vette bérletbe a Hűvösvölgyi Nagyréttől kőhajításnyira az Ördögárok úti régi, lerobbant kocsma épületét annak hatalmas udvarával.

„Történt, hogy fél évtizedig tengerjáró hajók fedélzetén szolgáltam. Megunva az állandó ringást a lábam alatt, elégelve a kalandot, partra léptem. Elhatároztam hogy olyan vendéglőt nyitok, ahol mindennek az ellenkezőjét fogjuk csinálni: ha máshol az étel sokba kerül, itt olcsóbb, ha a túrógombóc amott kicsi, akkor nálunk nagy vagy inkább óriási, és ellenállhatatlanul rezeg prézliköpönyegében, tejfölsipkájában; a bableves illatos és gazdag; ha úgy esne jól, csíp a lecsó; a sonkás kocka dombnyi a tányéron és nagyon finom; a befőttekkel és savanyákkal dugig a polcok, és a vendég azt választja, amelyik csak tetszik, hogy úgy érezhesse magát nálunk, mint egykor a nagymama konyhájában. Az én nagymamámat Náncsinak hívták. Neki állítunk emléket vendéglőnk nevében.”