Jancsika füzetétől Bajor Imi szelleméig – Gálvölgyi János színházi anekdotái videón

A nyáron rögzített sorozatot kedélyes-ráérős családi beszélgetések inspirálták. Gálvölgyi otthon is rendszeresen anekdotázik színházról, színészekről, előadásokról, haknikról. A HVG felkérésére - állandó beszélgetőtársával, Kövesdi Péterrel - ha nem is az otthoni vacsoraasztalnál, de bepillantást engedtek ezekbe a csevegésekbe, majdnem úgy, ahogy azok egyébként is folynak: elharapott mondatfoszlányokkal, kicsit kusza természetességgel, néha szomorúan, de legtöbbször inkább nevetve.

A sorozat a Hivatásos rajongó címet kapta, s aki akár csak egy részt is megnézett, annak nem kell magyarázni miért. Gálvölgyi János szenvedélyesen rajong a tehetségért, a színházért, mindazokért a művészekért, akiktől ellesett valamit. Tulajdonképp az egész valamikor az 50-es évek végén kezdődött a művészbejáróknál lődörgő Jancsikával, egy aláírásgyűjtő füzettel, amelybe sok valódi szignó mellett bekerült pár hamisított Törőcsik Mari-aláírás, meg furcsamód egy párttitkár bejegyzése is.

Az 1968-as Ki mit tud? megnyerésével ajtók nyíltak ki. Gálvölgyi kiváló paródiáit néhány sértődés, valamint több hosszú és szoros barátság követte. Például Márkus Lászlóval, aki nagyon jól tudta, mikor kell meghalnia egy színésznek. A tejszínhabos szamócától egy viharos üvöltözésen keresztül egészen a végzetes december 30-ig hömpölygő kapcsolatukat a sorozat 3. epizódja rajzolta fel.

A Márkus:

„Nincs itt senki, kérem, aratás van” – mondta a téeszelnök a hakniműsorral megérkező csapatnak. Ilyenkor mit lehet tenni? És miért kell orral kifelé beállni a parkolóba a művelődési ház előtt? Már csak azért is hiánypótló a sorozat, mert végre eloszlatja a sokakat kínzó kételyeket a kereszthakni, a kényszerhakni, valamint az útiköltség-énekesnő fogalmát illetően.

Hakni, hakni, hakni: