Timothy Garton Ash: az új német kormány öt keleti tusája

A legkeményebb dió a külpolitikában, Magyarországtól Kínáig, keleten várja Németország új vezetését, amelynek programja azonnal vizsgázik is. Így látja Timothy Garton Ash, az Oxfordi Egyetem nagy tekintélyű politológus-történész professzora a Guardian-ben megjelent elemzésben. Mint írja, amit Scholz és szövetségesei kidolgoztak az egyeztetések során, az feltűnően összefüggő, lényegi és nagyratörő. Egyes pontjaiban a megfogalmazás már-már Brandt híres-neves keleti politikáját idézi.

Csakhogy máris jön a puding próbálja. Az első az egykori NDK-ban, ahol Thüringiában és Szászországban az őszi választásokon a szélsőjobbos, idegengyűlölő AfD vitte el a voksok negyedét. A két tartomány a szociálpszichológiát tekintve több közös vonást mutat Magyarországgal és Lengyelországgal, mint, mondjuk, Hamburggal és Stuttgarttal. Ezért különösen nagy jelentősége van, hogy az új hatalom tiszteletet hirdet azok iránt, akik úgy érzik, hogy az út szélén maradtak.

A következő fogas kérdés a demokrácia és a jogállam bedarálása a magyaroknál és a lengyeleknél. A német cégek jelenléte mindkét gazdaságban óriási. Merkel alatt Berlint nagy felelősség terhelte, amiért az EU túl enyhe kezű volt a két populista kormánnyal szemben. Az új koalíciós egyezmény igen határozottan sürgeti a nagyobb európai egységet és a jogállam betartását. Meglátjuk, Németország mennyire áll az uniós erőfeszítések élére, hogy helyreálljon a demokrácia Budapesten, illetve Varsóban.

A 3. és a 4. dilemma összekapcsolódik, mert itt Ukrajnáról, Belaruszról és Oroszországról van szó. Sokatmondó, hogy a három német párt a Kijevhez és Minszkhez fűződő viszonyt közvetlenül az amerikai és brit kapcsolat mögé sorolta, még az oroszokat is megelőzve. Mellesleg a jelek szerint a német hírszerzés szerint a Kreml csupán a kardját csörteti ukrán szomszédjával szemben.

Biden az elrettentéshez gazdasági eszközöket vesz igénybe, de nem tudni, Scholz hajlandó-e közölni Putyinnal, hogy ha támad, akkor teljesen hiába építette meg – igen nagy pénzért – az Északi-áramlat 2 vezetéket a Balti-tenger alatt. Ha igen, azzal egyértelműen jelezné a kabinet demokratikus, európai és nyugati elkötelezettségét.

Hosszú távon a legnagyobb bökkenőt Kína jelenti persze, itt a németek követik az EU hármas formuláját, azaz úgy gondolják, hogy az együttműködésben egyaránt érvényesül a partnerség, a verseny és a rendszerszintű vetélkedés. Majd kiderül, hogy Németország mennyire sorakozik fel a Bizottság mögött, amely nem akarja hagyni, hogy Peking megossza a tagországokat és uralkodjon. De még az is elképzelhető, hogy Scholzék megrémülnek és fontosabbnak tartják saját gazdasági érdekeiket.

Az említett öt akadály leküzdésének útjában két nagy gátló hazai tényező van: a német ipar, amely keleten leginkább pénzt akar keresni továbbra is, így főként Kínában, illetve a közvélemény, amely nemigen érzékeli, mennyire fenyegető lett a világ, éspedig leginkább keleten. De legalább a politika csúcsán értik a helyzetet és megfogalmazták a megfelelő célokat – mutat rá Timothy Garton Ash a Guardian-ben.