Politico: Veszélyben a nyugat-balkáni béke

2 perc

2021.11.03. 06:12

A Nyugat-Balkánon visszaköszönnek a 90-es évek veszélyes fejleményei: Szerbia aktívan támogatja, hogy destabilizálódjon Bosznia, Koszovó és Montenegro, a cél érdekében közvetítőket használ, és fenyegeti a három ország szuverenitását, illetve területi sérthetetlenségét. Így látja a helyzetet a Politicón megjelent kommentárjában Arminka Helic brit konzervatív képviselő.

Mint rámutatnak, a szerb törekvések párosulnak az orosz beavatkozással, az EU megosztottságával és a NATO gyengeségével, márpedig ez így halálos keveréket alkot. A régió a 2000-es évek elején megindult afelé, hogy békében és jólétben élő, soknemzetiségű államok közössége legyen, de ez most odaveszni látszik, mert nagy lehetőséghez jutottak a bajkeverők. A transzatlanti szövetségnek és az uniónak azonban közbe kell avatkoznia, hogy megakadályozza a visszaesést.

A szerb belügyminiszter nyíltan vallja a „szerb világ” elméletét, ami riasztóan hasonlít arra, amit a néhai Szlobodan Milosevics elnök „Nagy Szerbia” címszóval hirdetett. Az orosz törekvések pedig csak rontanak a helyzeten. Most éppen azon vannak, hogy meggyengítsék Boszniában a Daytoni egyezmény végrehajtására ügyelő nemzetközi megbízott jogkörét. A Kreml a szakadárokat és a nacionalistákat bátorítja az egész félszigeten.