A nemet mondás élvezete és magánya – 90 éve született Eörsi István
11 perc
2021.06.16. 17:00
Eörsi István költő, író, műfordító, dramaturg, publicista, aktivista, örök lázadó és kellemetlenkedő, krónikus őszinteségben szenvedő, a tapintattól zsigerileg irtózó, „könyörtelen bajkeverő”, aki egész életében a szabadság és egyenlőség rendszerét kereste, de nem találta, június 16-án lenne kilencvenéves, ha el nem vitte volna őt tizenhat évvel ezelőtt a leukémia.
„Soha ne vállaljon ellenzéki szerepet az olyan ember, aki nem tudja élvezni az ellentmondó pozícióját. Egyedül maradni, gyűlöltnek maradni tulajdonképpen nagyon kellemetlen. De ha az ember azt érzi, hogy igaza van, akkor ez hihetetlen élvezetet is okoz.” (Eörsi István)
Emlékkönyvben ennyi kritikus szót még le nem írtak emberről. Halottról vagy őszintén, vagy semmit. Ez a mentalitás illett hozzá, és ebben a szellemben fejtették ki Eörsi hívei, barátai és tisztelői a halála után nem sokkal megjelent Időnk Eörsivel című kötetben mindazt, amiért szerették, becsülték őt, és azt is, amit a hibáiról, gyarlóságairól gondoltak. Az egyik legfontosabb dolog, amit Eörsitől tanultunk, hogy ezt így kell! Francba a tapintattal!
Schleiffer Pál ügyvéd Ede fia a Vörösmarty cserkészcsapatban és a Berzsenyi Gimnáziumban nevelkedett jó-közepes tanulóként. Csak testnevelésből és énekből kapott egyest (vagyis ötöst).
1944 sötét nyarán a tizenhárom éves nyughatatlan kölyök nem bírta a bezártságot, félmeztelenül csavargott az utcán, ráköszönt a barátjára, akivel pár hónappal azelőtt együtt focizott, az meg üldözni kezdte. Alig tudott meglógni előle. Kérdezte később az anyukáját, hogy engedhette csavarogni. Eörsi Teréztől azt a választ kapta, „ez még mindig kisebb veszély volt, mintha elkezdenél félni... ebből is látszik, nagy ember volt a mamám”.
Eörsi egy életre levonta a tanulságot: a félelem minden veszélynél rosszabb. Jobb megijedni, mint félni.