Megoldatlan ügyek állhatnak a honvéd vezérkar lefejezésének hátterében
Sok-sok százmilliárd forintnyi fejlesztés sem oldotta meg a honvédség legégetőbb problémáját: a többezres emberhiányt. Ez vezethetett olyan töréshez a kizsigerelt szervezetben, hogy három legfőbb vezetője is távozni kényszerült.
A mór megtette kötelességét, a mór mehet – ez juthatott a hírfogyasztók eszébe a Honvédelmi Minisztérium minapi, kurta-furcsa közleményét olvasva. E szerint a honvédség órákkal korábban menesztett főparancsnoka, Korom Ferenc maga kérte felmentését, mondván: elvégezte a rábízott feladatokat, az újabb kihívások pedig „más típusú vezetőt kívánnak”. A vezérezredes a minisztérium és a hadsereg szétválasztását, utóbbi szervezeti átalakítását, valamint a haderőfejlesztés lebonyolítását emlegette a kipipált teendői között.
Az indoklás azonban sántít, a haderőfejlesztés ugyanis még távolról sem fejeződött be, ráadásul Koromot nem afféle projektmenedzserként alkalmazták konkrét feladatok ellátására, amelyek végeztével távoznia kellett volna: a honvédség főparancsnokává nevezték ki, határozott időre – s ebből az időből két év bizony még hátravolt.