A Mészáros-birodalom új palotacége is Mészáros palotájába költözött
A milliárdos több más cégének is ez az épület a székhelye.
A milliárdos több más cégének is ez az épület a székhelye.
Neves külföldi művészekre, közéleti személyiségekre, sportolókra emlékezünk.
Az ELTE Társadalomtudományi Karán diplomát szerzők 70 százaléka nagyon hamar, 1-2 hónap alatt el tud helyezkedni – mondja Rácz Andrea, a kar dékánhelyettese.
. A diplomás-pályakövetési rendszer azt mutatja, hogy az alapképzésen tanulók 70 százaléka nagyon hamar, 1-2 hónap alatt el is helyezkedik a diplomájával.
Széthúzó koalíciós pártok, bizalmi válság, rendkívüli választás kiírása – készült már bizakodóbban is az új évre a német belpolitika.
A szlovák elnök és kormányfő már jó ideje nem eszik egymás tenyeréből, de újabban már nyilvánosan kritizálják egymást, és ez visszahat a demokráciára. Így vélekedik Ketrin Jochecová, a portál munkatársa, aki tavaly, a soros cseh uniós elnökség alatt még a prágai belügyi tárca szóvivője, egyben a Global Policy Research Group munkatársa volt.
Kevesebb gyerek születik, többen kapnak sztrókot, másképp – vagy egyáltalán nem – hatnak a gyógyszerek. Év végi vissza- és előrepillantás a klímaváltozás kevésbé ismert hatásaival kapcsolatban.
A felsőoktatási törvény módosítása óta nem feltétel a legalább B2-es szintű nyelvvizsga a diplomaszerzéshez. A felvételi szabályok átírása nyomán azonban most különösen érdemes nyelvet tanulni.