Játszmák az amerikai legfelső bíróságért: a létszámnövelés Rooseveltnek sem sikerült

Franklin Delano Roosevelt 1936-ban az USA történetének legnagyobb különbségű győzelmét aratta az elnökválasztáson – ha nem számoljuk az 1820-as voksolást, amikor a hivatalban lévő James Monroe gyakorlatilag egypártrendszerben, ellenfél nélkül diadalmaskodott. Roosevelt 46 államban söpörte be az elektori voksokat, a demokratáknak négyszer annyi képviselőjük volt, mint a republikánusoknak, a 96 fős szenátusban az utóbbiaknak csupán 17 hely jutott, ezért néhány demokratának át kellett ülnie az ellenzéknek szánt padsorokba.

Az újrázó elnök a földcsuszamlásszerű győzelmet joggal tekintette népszavazásnak a New Deal gazdaságpolitikájáról, amivel megpróbálta az USA-t kirángatni a nagy világgazdasági válságból. Amikor 1933 márciusában az első mandátumára beiktatták a hivatalába,

a munkaképes korú amerikaiak harmada állás nélkül tengődött,

a gazdaság összeomlott, bankok sora ment tönkre, és az 1920-as évek száguldó növekedése után szegénység köszöntött az országra, ahol milliók éheztek.

Roosevelt száznapos programot hirdetett – ezzel példát adva későbbi politikusoknak –, és a már akkor is a demokraták ellenőrzése alatt álló kongresszus sorban fogadta el a törvényeket: az ipar talpra állításáról, a mezőgazdasági támogatások rendszeréről, a munkanélküli segélyről, az állami nyugdíjról, a bankok és a tőzsde felügyeletéről, a pénzintézetek megmentéséről, a bérek és árak szabályozásáról, a közmunkáról, a kor csúcstechnológiájának számító távközlés ellenőrzéséről. És mellesleg eltörölték az 1920-ban életbe lépett alkoholtilalmat, ami csak a szervezett bűnözésnek használt.