A cégvilág csúcsáról a süllyesztőbe: egy olajóriás tündöklése és bukása

4 perc

2020.09.07. 13:00

Ipartörténeti jelentőségű, hogy a világ nemrég még legértékesebb cége, az ExxonMobil kikerült a Dow Jones tőzsdeindexből. A teljes olajipar folyamatosan veszít jelentőségéből.

Évtizedeken át növekedett, termelte a pénzt, ontotta az osztalékot, 2013-ban egyenesen a világ legértékesebb vállalata volt. Az ExxonMobil amerikai olajvállalat akkor éppen az Apple-től vette vissza az elsőséget: tőzsdei kapitalizációja elérte a 418 milliárd dollárt, 5 milliárd dollárral meghaladva a technológiai cég értékét (ehhez persze az Apple átmeneti hullámvölgye is kellett). 2014 derekán, 446 milliárd dollár környékén tetőzött az értéke – akkor volt utoljára 100 dollár felett a kőolaj hordónkénti jegyzése –, ám azóta ennek jóval több mint felét elvesztette; a mínusz a Boeing teljes kapitalizációjával vagy a Tesla másfélszeresével egyenértékű. Az olajmulti értéke jelenleg 168 milliárd dollár körül mozog; hanyatlásának és az egész iparág gyengülő befolyásának a jelképeként is felfogható, hogy kitették a Dow Jones ipari átlagindexből (DJIA).

A 30 legfontosabb amerikai részvény mozgását követő DJIA egyetlen energetikai cége így a szintén olajipari Chevron marad, amelynek súlya az indexben mindössze 2,1 százalék lesz. De az amerikai gazdaságról sokkal átfogóbb képet festő S&P 500-as indexben sem jobb az ágazat helyzete: alig 2,5 százalékos arányával a legkisebb súlyt képviseli a benne szereplő 11 iparág közül. Ez óriási visszalépés 2011-hez képest, amikor az energetikai részvények az index 12 százalékát adták, 2008-ban pedig még a 16 százalékát.