Máshol Európában: a cég leáll, de az állam beszáll a bérek kifizetésébe
A járvány okozta vészhelyzetben példátlan intézkedésekkel igyekeznek megőrizni az európai kormányok a munkahelyeket: hiteleket és garanciákat nyújtanak, átvállalják a fizetések egy részének finanszírozását. A költségek hatalmasak, de a munkanélküliség elszabadulása még nagyobb gazdasági és társadalmi kárral járna.
Az autóipari cégek jelenléte miatt Magyarország számára különösen fontos német gazdaság jó esetben 4 százalékos visszaeséssel megúszhatja a koronakrízist a kormány számára kidolgozott elemzés szerint. De akár 20 százalékkal is zsugorodhat – amint azt a legrosszabb lefolyást modellező müncheni Ifo gazdaságkutató intézet kutatói jövendölik.
Akármelyik forgatókönyv valósul is meg, mögötte rengeteg egyéni sors és vállalati gond, csőd húzódik majd meg. Ezek enyhítésére hozott példátlan intézkedéseket a német parlament: felfüggesztik az államadósság növelésének tiltását szolgáló alkotmányos rendelkezés hatályát, és a költségvetés 152 milliárd euró hitelt vesz föl. Ennek nagyságát mutatja, hogy az idei büdzsé főösszege 362 milliárd euró. Ebből finanszírozzák majd azokat a mentőcsomagokat, amelyekkel a munkavállalók és a munkáltatók nehézségein fognak enyhíteni.
Ha egy munkahely átmenetileg nem működik, vagy mert közvetlenül érintett – például étterem, áruház, fodrász –, vagy közvetetten, mert a beszállítói nem dolgoznak, a munkáltató a munkaügyi hivatalnál bejelenti a „rövidített munkaidő” bevezetését, ami lehet akár napi nulla óra is. Ebben az esetben az állam átvállalja a dolgozók nettó fizetésének 60 – családosoknál 67 – százalékának folyósítását, valamint a társadalombiztosítási járulékokat is.
Orbán belengetett programjára várunk, százezreket tehet tönkre a késlekedés
Nem marad más hátra, felakasztom magam - kétségbeesésében ezt mondta szociális segítőjének, Bogdán Tímeának az a nagymama, aki 25 éves, daganatos unokájával él Nógrád megyében a nyugdíjából és a fiatalember 22 800 forintos, foglalkoztatást helyettesítő támogatásából.
Ez a segítség azonnal, online igényelhető, első körben 10 milliárd eurót szánnak rá. A cégek közül az 50 milliárdos segélyalapból az egyéni vállalkozók 15 ezer eurós rendkívüli támogatást kaphatnak, a nagyok részére létrehozott gazdasági stabilitási alap 100 milliárd eurójából pedig adott esetben még arra is sor kerülhet, hogy az állam időlegesen tulajdonosként beszáll a vállalatba.
Az adóhivatalnál kérhető halasztott fizetés, s a bérleti díj nemfizetése, ami normál körülmények között azonnali felmondást tesz lehetővé, most nem ad okot a szerződés megszüntetésére. Az alapvetően a kisemberek, lakást bérlők, vendéglősök, boltosok védelmére hozott intézkedéssel máris van, aki megpróbál visszaélni: az Adidas világcég például bejelentette, akkor most ő sem fizeti az üzletei után a bérleti díjat.
A német mentőcsomagról (angolul):