Tompa Andrea: A haza nem Vidnyánszkyé, a haza egy érzet, a csapvíz íze, egy régi illat

hvg360: A napokban Vidnyánszky Attila kifejtette, hogy ő nem tudná elmagyarázni Karsai Györgynek, hogy mi a nemzet, meg a haza, meg a kereszténység. Az ön regénye segíthetne Karsainak megérteni, mi a haza?

Tompa Andrea: Karsai Györgynek egyáltalán nem kell elmagyarázni, mi a haza, a nemzet, a kereszténység. Meg kellene próbálni ezeket mindenkinek úgy használni, hogy elsősorban magára vonatkoztassa és személyes jelentéseket tegyen mögéjük.

A kereszténység, a haza nem Vidnyánszky Attiláé, így aztán nem is zárhat ki senkit belőle. Hanem azé, aki magára húzza, akinek köze van hozzá.

Az az aggasztó, hogy sokszor valahogy mostanában a számonkérés hangján szólalnak meg ezek a kifejezések. „Maga nem jó keresztény, mert ezt meg azt csinált!”

hvg360: A hazával kapcsolatban is legtöbbször olyanokat hallunk, hogy ki a hazaáruló, ki a jó hazafi, vagy hogy a „haza nem lehet ellenzékben”.

T. A.: Igen, ez ugyanaz: számonkérés. Amikor ezeket a szavakat használjuk, először is magunkra kell mutatnunk: nekem mi közöm hozzá.

hvg360: Az ön regénye viszont arról szól, hogy mindenkinek mást jelent ez a fogalom.

T. A.: Ez igaz, de talán vannak e kifejezés mögött közös elemek. Igaz, nehezen megragadhatók. Ezért is jó, ha egyeztetünk róla.

hvg360: A regényben számos kis szellemes félmondatos meghatározás van, ami leír egy-egy ilyen lehetséges elemet. Például, hogy az a haza, ahol ismerős a csapvíz íze. Vagy hogy ott vagyunk otthon, ahol pizsamánk és fogkefénk van. Azt is írja, hogy a haza ott van, ahol a folyóra nem azt mondjuk, hogy folyó, hanem kimondjuk annak a nevét. Ha nem ötszáz oldalas regényben kellene kifejtenie, hanem csak 1-2 mondatban, mit mondana, mi a haza?

T. A.: Ha már ilyen közéleti aspektusból futottunk neki a beszélgetésnek, most az jut eszembe, hogy talán az a haza, ahol biztonság van. És ha ez ilyen erősen megkérdőjeleződik, mint ahogy mostanában tapasztaljuk, akkor a haza fogalma kezd repedezni. Ilyenkor pedig vagy menekülünk, hogy ránk ne omoljon, vagy elkezdjük gyorsan tapasztani, hogy mégis túléljük ezt a helyzetet. De, amiket idézett az előbb, azok mind jelenthetik a hazát. A víz íze, egy régi illat a nagymamám házából – ezek olyan erős, szinte leírhatatlan és a tudatalattiban megbúvó, onnan néha gejzírként kitörő élmények, amelyek mind a jelenthetik a haza érzését. Igazából nem is nagyon kötődnek helyhez. Tehát

a haza inkább egy érzet: mi az, ami ismerős, otthonos, mi adja a biztonságot, mi az, ami hálószerűen megtart.

hvg360: Azért mégiscsak fontos a hely. A regényben is egy valahai osztályközösségről van szó, amelynek tagjai szétszóródnak a világban, és most egy osztálytalálkozóra érkeznek haza. Közben megismerjük a régi – egyébként meg nem nevezett város – és az új haza közti dilemmájukat. Valószínűleg minden emigrációs lét alapélménye ez. Lehet például két helyen hazája egy embernek? Ebben ön személyesen is érintett, hiszen kolozsvári, aki már több évtizede Budapesten él.

T. A.: Ha elrendeződött az, hogy honnan jöttem és hova érkeztem, ha valóban megérkeztem, és nem csak lakom egy új helyen, hanem ott gyökereket növesztettem, akkor szerintem ez a kettősség elképzelhető. Mert akkor megvannak az erős kötődések itt is, ott is. Az én hazafogalmam mindenképp egy lágy, elengedő haza: jönni is lehet, menni is lehet, kötődni is lehet, kiszakadni is lehet.