A KSH volt elnöke ad pár szempontot, miért kezeljük óvatosan a hivatalos statisztikát
A foglalkoztatási, kereseti és inflációs adatokat övező – a járvány kezdete óta megnőtt – bizalmatlansághoz a módszertan változtatása és a költségvetés átláthatatlansága is hozzájárul – figyelmeztet a HVG-nek írt elemzésében Katona Tamás, a Központi Statisztikai Hivatal korábbi elnöke.
A koronavírus megjelenése óta a társadalom, néhány bizonytalan adattól eltekintve, nem kap tájékoztatást a valós helyzetről. E hiányhoz hozzájárul, hogy az idei első két hónap vagy az első negyedév statisztikai adatai – mind a morbiditási-mortalitási, mind a foglalkoztatási, munkanélküliségi mutatók – még a járványt megelőző időszak tényeit mutatják, noha a közösségi lét korábbi mintáit számos társadalmi és gazdasági területen felülírta a járvány. Ez részint a statisztika módszertani sajátosságából adódik: a jelenségek regisztrációját követően felülvizsgálják a gyűjtött ismérvek megbízhatóságát, tipizálják és csoportosítják az adatokat, és előre meghatározott rendben teszik közzé azokat.
A rendkívüli helyzet azonban a szokásosnál gyorsabb tájékoztatást kívánna meg.
A Központi Statisztikai Hivatal negyedévenkénti munkaerő-felvétele lakossági kikérdezésen alapul; márciusban a 15 ezer kiválasztott háztartás egy részét még a hónap első felében – azaz a járvány megjelenése előtt – keresték fel. Ráadásul a KSH az eddigi személyes adatfelvételről áttért a telefonosra, az idősort tehát a módszertan változása miatt is óvatosan kell kezelni.
A másik információforrás a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatközlése, amely a nála nyilvántartásba vett munkanélküliek számát és összetételét közli havonta, a hónap végére vonatkozó nyilvántartás alapján. Ez 2020 áprilisáig rendre a tárgyhónapot követő 20–22. napon jelent meg. Ezúttal azonban a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat több mint két hétig visszatartotta az aktuális adatokat, korábbi adatbázisát pedig eltüntette, és az nem is került vissza a – formájában átalakult – honlapra. Ez kikezdi a statisztikai adatok iránti bizalmat.