Hasmenéssel is jelentkezhet a koronavírus

1 perc

2020.03.20. 10:09

Nem feltétlenül köhögés a tünet.

A The American Journal of Gastroenterology című folyóiratban megjelent tanulmány szerint nemcsak légúti, hanem emésztőszervi tünetekkel is jelentkezhet a koronavírus-fertőzés. A felfedezésről a 24.hu adott hírt.

A kutatást kínai szakértők végezték a járvány forrásának tartott kínai városban, Vuhanban. Elemzésük szerint az ott vizsgált páciensek közel fele ilyen tüneteket is mutatott, sőt ezek voltak a fő panaszaik.

Az is kiderült, hogy az ilyen módon jelentkező fertőzésnél kisebb a gyógyulási arány.

[Találtak két gyógyszert, melyek együtt hatékonyak lehetnek a koronavírus ellen]

A kínai szakértők ennek alapján azt javasolják, hogy módosítsák a koronavírus-észlelési eljárást, és emeljék meg a gyanú indexét a hasmenéses esetekben, még mielőtt tüdőpanaszok is megjelennek.