Viharos gyorsasággal álltak fel a digitális operatív törzsek az iskolákban
8 perc
2020.03.18. 04:30
A legtöbb helyen izgalmas kihívásként tekintenek a tanárok a közoktatás digitális térbe helyezésére, napok óta az innovációs lehetőségeken gondolkodnak a tantestületek. Mindenképp egy nagy oktatási és szociális kísérletről van szó, aminek azért megvannak a veszélyei is: a leszakadó rétegek hátrányai várhatóan még inkább nőnek.
„Ha van nélkülözhető, de használatra alkalmas laptopotok, tabletetek, hozzátok be az iskolába. Több olyan diákunk is van, akinek hiányzik az eszköz a digitális tanuláshoz” – ehhez hasonló kérések lepték el a Facebookot a napokban. Sok iskola ugyanis azzal kezdte az átállást a távoktatásra, hogy felmérte, a diákok mennyire vannak ellátva digitális eszközökkel.
Az általunk megkérdezett középiskolákban ez maximum néhány tanulónál okoz nehézséget, a budapesti és nagyvárosi általános iskolákban szintén (ezeket a fenti akciókhoz hasonlókkal próbálják kezelni), ám a hátrányos helyzetű régiókban sokkal több – egyébként is óriási lemaradásban lévő – gyereknél lehet ez probléma.
Az Ipsos tavaly ősszel megjelent kutatása szerint a fővárosban egyébként gyakorlatilag 100, de a kelet-magyarországi régióban is 95 százalékos a gyerekes családok internetellátottsága. Az okostelefon penetráció 98 százalékos, saját készüléket a kiskorúak 79 százaléka használ. Tízből kilenc család rendelkezik PC-vel vagy laptoppal, a fele tablettel.
Tehát az internetelérés közelít a „közmű jelleghez”, ez elvileg nem lehet akadálya a távoktatásnak, ugyanakkor a saját digitális eszközök birtoklása nem azonos arányban jellemzi a teljes gyerekpopulációt: a nehezebb sorsú családok harmada nem tud saját készülékeket biztosítani a 8-17 éves gyerekeknek.
„A maradék még jobban leszakad”
Egy borsodi kisiskolában „a tantermen kívüli digitális munkarend” ideje alatt a feladatokat Facebookon és a Krétán keresztül küldik majd ki a diákoknak, ők pedig az osztály e-mail címére küldik vissza azokat – mondja a helyi rendszergazda-nyelvtanár. Az elmúlt napokban minden szülő és minden tanár („még a dinoszauruszok is”) csinált magának Facebook-profilt, akinek kellett, a fiatalabb kollégák segítettek. Azt is elhatározta a tantestület, hogy az alsósoknak egy nap maximum három tárgyból adnak feladatokat, a felsősöket természetesen jobban leterhelik majd.
A diákoknak levélben magyarázták el, hogy továbbra is lesznek határidők, ugyanúgy kapják a fekete pontokat meg egyeseket, ha nem lesz meg a feladat, mint eddig. „Szerintem, akit eddig érdekelt, meg akinek a szülei eddig foglalkoztak vele, azok ebben a rendszerben is működni fognak valahogy, a maradék meg még jobban leszakad, mint eddig” – jósolja a pedagógus.
Digitális rend – papír alapon
Hasonló a helyzet Berettyóújfalu környékén. Az Igazgyöngy Alapítvány vezetője, L. Ritók Nóra úgy tapasztalja, hogy a környékbeli iskolák mindenhol igyekeznek megszervezni a tanulást távoktatásban is.
„Ahol a szülői háttér mindenben adott, van számítógép, internet elérhetőség, a szülő is otthon van, és próbál rendszert vinni a kényszerű szabadságba, ott nyilván könnyebben megy. Van, ahol napra és tanórára lebontva küldik a feladatokat. De van, ahol ebből semmi sem adott. Nincs számítógép, internet, és szülői motiváció sem. Ott nyilván nehezebb bármit elérni. Itt papír alapon próbálnak feladatlapokat eljuttatni, heti bontásban. Vissza is kérik persze, hogy értékelni is lehessen.”
L. Ritók Nóra úgy véli, hogy az a hatalmas szakadék, amely ma a társadalmi csoportok között van, minden erőfeszítés ellenére növekedni fog a távoktatással. Mert úgy még nehezebb a hátrányokat kompenzálni, hogy nincs közvetlen kapcsolat. Az ebbe a társadalmi csoportba tartozó sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekek távoktatásával kapcsolatban pedig még szkeptikusabb.
„De a legfontosabb, hogy megfékezzük a vírust. És arra nincs más mód, csak az, ha a mozgások korlátozva vannak. És ki tudja, talán most körvonalazódik, mi a lényeg az oktatásban...mert muszáj lesz szelektálni. Tanulás lesz ez, mindannyiunknak” – összegez L. Ritók Nóra.
Iskolai digiteam akcióban
Hogy mindenkinek egy tanulási folyamat lesz az átállás, azzal egyetért az – egészen más szociális környezetben működő – II. kerületi, pesthidegkúti Gyermekek Háza (GYH) pedagógiai vezetője is. Lányi Marietta a hvg.hu-nak elmondta, nagyon megkönnyebbültek, amikor megszületett a döntés, hogy bezárnak az iskolák, és távoktatásra kell átállni. „Így nincs az, hogy szegény gyerekeket azzal riogatjuk, hogy nyáron be kell járni, vagy hogy nem lesz meg az évük. Ez már csak azért is fura lenne, mert március van, még lesz egy tavaszi szünet, alig van már hátra a tanévből.”
A távoktatás az amúgy is innovatív módszereiről, az inkluzív oktatásról ismert alternatív iskola pedagógusai feladatnak, kihívásnak fogják fel. A tavaly indult gimnáziumi osztállyal már egyébként is bekapcsolódtak a Microsoft által indított digitális programba, amiből nagyon sokat tanultak, így nem nulláról indultak.
„Amikor péntek este kiderült, hogy mi van, rögtön elindult az ötletelés a zárt tanári csoportban, ő ezt ismeri, ő azt ismeri, a harmadik meg hogy ’Jézus Mária, mi lesz itt?’. Felállítottunk egy „digitális operatív bizottságot” (most már digiteamnek hívjuk) az e témában leggyakorlottabb kollégákból. Ők nézték meg a lehetőségeket, tesztelték le a különböző platformokat, amelyek nekünk megfelelhetnek. A cél az volt, hogy egyrészt legyen alkalmas a felület a „személyes” kapcsolatra (arcban, szóban), arra, hogy tudjanak feladatokat is küldeni a gyerekeknek, és nagyon fontos számukra mindig a differenciálás is.
A „digiteam” vasárnap estére elő is állt azzal, hogy megtalálta a felületet, amellyel el tudnak indulni: a Google Classroomot javasolták a gyakorlatokra, feladatokra, a Hangoutot és Webexet pedig a csevegésre. Ezeket ki is próbálták, úgy tűnik, menni fog. Az iskola – hasonlóan több más intézményhez – a hétfőt és keddet kiadta még a gyerekeknek a tavaszi szünet terhére, így volt idejük a tanároknak felkészülni a szerdai digitális becsengetésre.
Az idősebb tanárok lettek a kezdők
A tantestület egy részének, főleg az idősebbeknek („akik a digitális oktatás tekintetében most a kezdők”), bár tudták, hogy sok lehetőség van ebben, talán kicsit bele is kóstoltak, de azért borzasztó nagy tudásuk nem volt a digitális oktatásról. Az iskolában egyébként működő segítőpáros rendszerhez hasonlóan (amikor egy-egy elsős mellé rendelnek egy ötödikes patrónust), most a tanárok között indult egy ilyen. A „kezdőkhöz” (azaz az idősebb kollégákhoz) rendeltek egy tapasztaltabb (általában fiatalabb) segítőt, aki válaszol a „hol nyomjam meg?”, „mit töltsek le?” típusú kérdésekre is.
Hétfő délelőtt megvolt a GYH első digitális értekezlete, ahol kialakították a stratégiát, megbeszélték, hogy órarend (igaz, kicsit tömbösített órarend) szerint működnek tovább, így a gyerek napjainak adnak egy keretet. Reggel közösen köszöntik az osztályokat, aztán a két választott felülettel indulhat a tanítás. Tudnak küldeni feladatokat, azokat kiértékelni, lehet magyarázni az egész osztálynak, vagy kisebb csoportoknak.
„Rájöttünk, hogy majdnem mindent ugyanúgy meg lehet csinálni virtuálisan is, mint az iskolában. Ugyanúgy lehet differenciálni, önálló munkára sarkallni, értékelni és tök jó feladatokat lehet gyártani” – mondja Lányi Marietta, hozzátéve, hogy a GYH-nak mindig is nagy erőssége volt az egymástól tanulás, az együttműködés, a tudásmegosztás a közös cél érdekében, ez a mostani helyzetben is nagyon jól működik.
Előbb-utóbb úgyis erre ment volna a világ
Egy általunk megkérdezett vidéki egyházi gimnáziumban is a „kényszerűség szülte megújulást” látják a távoktatásban. A hétvégén a tantestület viharos gyorsasággal állított össze tanulnivalókat minden osztálynak, hétfőn már a diákoknak le is kellett töltenie, és meg is kellet oldania ezeket önállóan. Akkor még kontakt órák nem voltak, de keddtől már átgondolt rendszerben folyik az oktatás. A tanárok többsége már korábban is használt digitális platformokat a tanításban, de voltak olyanok is, akik megijedtek a feladattól, őket igyekeztek megnyugtatni a kollégáik, többen is segítettek nekik – meséli az igazgató. A tanárok kifejezetten úgy látják, hogy ez jó lehetőség a megújulásra, előbb-utóbb úgyis erre ment volna a világ.
Eddig sokan nem mozdultak el a digitális oktatás irányába, ragaszkodtak ma „jól bevált” módszereikhez. Most kénytelenek átgondolni a feladatokat, a mai gyerekek speciális érdeklődéséhez, tudásához, motivációjához szabni az órákat. Mindent felülír ez a kényszer, de ennek a hozadéka később, „a békeidőkben” is valószínűleg hasznos lesz – mondja az igazgató.
Értékeljünk, de hogyan?
Talán a legnagyobb fejtörést a gyerekek értékelése okozza most a digitális oktatás kidolgozóinak. Hiszen egy tesztet ki lehet küldeni, de azt a diákok a Google segítségével könnyedén meg tudják oldani, így nem biztos, hogy a tudásukat méri egy ilyen dolgozat. Persze lehet kevés időt adni a kérdésekre, hogy ne tudjanak utánanézni a diákok a válasznak, de így csak egyszerű kérdéseket lehet feltenni. Adhat a tanár nyitott könyv-típusú kérdéseket, aminek a megoldásához bármilyen eszköz, forrás, segítség igénybe vehető. Ezekre nehezebb válaszolni, de nehezebb is mind összeállítani mind értékelni, javítani.
Elképzelhető még a szóbeli felelet, hiszen skype-on vagy más feleületen így számot adhat a gyerek szóban a tudásáról. Ennél jobb megoldásokat is léteznek: a kutató munka, a kiselőadás készítés, a kreatív témafeldolgozás stb.
A Tanárblog szerzője, Nádori Gergely Péter szerint a számonkérés, értékelés egész paradigmáját kell most megváltoztatni. „Lehet, hogy ha nem az lesz az alaphozzáállásunk, hogy a diákok majd úgyis csalni fognak, akkor nem is csalnak majd. Ha nem fűződik majd érdekük ahhoz, hogy ne a valós tudásukat tükrözze az értékelésük, akkor nem is fognak ezen dolgozni. Ehhez persze legelőször le kell venni az értékelésről azt a terhet, hogy az a diákot minősíti, hogy rangsort állít fel a diákok között. Ha az értékelés valóban formatív, tehát a célja a diák fejlesztése, akkor semmi értelme nincs annak, hogy valaki azon csaljon” – írja.
Az egyik mód erre, ha lehetőséget kap a diák a javításra. Ez a gamifikáció egyik alap felismerése is: a jó játékban bárhányszor lehet próbálkozni. „A másik kulcs, ha a diákokat partnereknek tekintjük a tanítási folyamatban. Akár úgy, hogy maguk is beleszólhatnak abba, hogy mit és hogyan tanulnak (az ilyen differenciálásra a digitális tér remek lehetőséget ad), akár úgy, hogy érzékeltetjük velük, hogy mi az ő tanulásuk segítői lehetünk csupán, nem ellenőrzünk, hanem visszajelzünk arról, hogy éppen hol tartanak.”
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: