Szeretettel Pozsonyból: A szlovák belpolitika sem jobb a Deákné vásznánál

5 perc

2019.10.15. 11:00

Nem egyszerű kiigazodni a szlovák belpolitikán, de a helyszínről kapunk segítséget. Lovász Attila teszi rendbe, hogy ki kivel van a szomszédban, és hogyan állnak a magyar pártok.

A szlovákiai magyar közbeszédet látszólag egyetlen dolog tartja felfokozott izgalmi állapotban: miként lehet átlépni februárban az 5 százalékos választási küszöböt, s bekerülni a törvényhozásba. Hangsúlyozzuk, látszólag. Igazából arra megy ki a játék, ki osztja majd a lapokat, de főleg, ki nem. Ki kivel hajlandó, ki kivel nem, s ha nem hajlandó, akkor lesz-e, s miért.

Eközben két apróság marad ki a szlovmagyar látszólagos valóság látszólagos reflexiójából. Először is ugyan mit képviselne az arra esetleg érdemes, sikeres párt vagy összefogás, netán pártként az Összefogás, másodsorban pedig a koránt sem mellékes kérdés, milyen szlovák partnerekkel, szövetségesekkel válik valósággá mindaz, amit a „közösség érdekeinek védelmében” meg kell tenni. Merthogy a parlamenti képviselet hiánya maga a nemzethalál, mondják, de erről majd máskor...