Világi Oszkár: "Nem vagyok semmilyen oligarcha"

hvg.hu: „Lehetetlennek tűnik, amíg meg nem csinálja valaki” – ezzel a Nelson Mandelától származó idézettel nyitotta meg a dunaszerdahelyi futballakadémiát. Gyerekként el tudta volna képzelni, hogy most ilyen lesz a szülővárosa, és hogy ekkora szerepet játszik ebben?

Világi Oszkár: Valamikor tízéves koromban lettem DAC-szurkoló. Akkor ez volt a legkedvesebb csapat a számomra, és ez máig így van, ahogy az sem változott, hogy mindig érzelmi túlfűtöttség határozta meg a csapat életét itt a városban. Az emberek életének a része volt akkor is, és most is. A DAC az életem része, de nem vagyok ezzel itt egyedül: idős hölgyek imádkoznak a templomban, hogy győzzön a csapat, vagy kijönnek a templomból, és megkérdezik a félidős eredményt.

hvg.hu: Meccsre is járt?

V. O.: Persze, és az esküvőm előtt még az első félidőt megnéztem az ünnepi öltönyömben, aztán elmentem megházasodni.

hvg.hu: Fiatalon házasodott, de a DAC-szenvedély ezek szerint még hosszabb ideje tart.

V. O.: Ez már az életem.

Reviczky Zsolt

hvg.hu: Gyerekkorában tengerész szeretett volna lenni, amiből azt feltételezem, hogy világot akart látni. Ehhez képest a szülővárosában maradt, távol a tengertől. Nem hiányzik?

V. O.: Nekem a szabadság hiányzott. A szocializmusban az volt a legnagyobb problémám, hogy be voltam zárva, sokkal kevesebbet tudtam utazni, mint a Magyarországon élők. 26 éves koromban jutottam el először Nyugatra, 1989-ben utaztam külföldre tíz napra Németországba és Ausztriába. Én mindig szabad embernek éreztem magam, és a szabadság nem a mozgásban, hanem a kreativitásban nyilvánul meg. Azért tudok itt alkotni, segíteni, mert szabad vagyok. Valójában mindig lokálpatrióta voltam, ide kötődöm, nem tudnék máshol élni.

hvg.hu: A gyerekei is itt maradtak. Bennük is ez az érzés van, hogy amíg elmehetnek, addig maradnak?

V. O.: A lányom kint élt külföldön, ott tanult, de aztán visszajött, és a helyi cégemet vezeti, részévé vált ennek az életstílusnak, ahogy a feleségem és a fiam is. Ha lehetőség adja, megpróbálunk fejleszteni, nem szeretem, ha valaki előre feladja. Gyakran történt, hogy megcsináltam, amit mások nem mertek, vagy nem akartak. Hiszek ebben a régióban, és nagy szomorúságom, hogy nem abban az ütemben fejlődik, ahogyan kellene. De az tény, amit a DAC-cal elértünk, az sikertörténet.

hvg.hu: A sajtótájékoztatón elhangzott egy kérdés azzal kapcsolatban, hogy a magyar adófizetőknek miért éri meg egy dunaszerdahelyi fejlesztés magyar állami támogatása. Erre azt a választ adta, hogy átjárható a régió, szlovákiai magyarok is sokan Magyarországon költik el a pénzüket, ezzel is hizlalva az államkasszát. Az egységes gazdasági térség gondolata áll amögött is, hogy önt közép-európai üzletemberként szokás emlegetni?

V. O.: Közép-Európának az a sorsa, a történelem is erre ítél minket, hogy együtt gondolkodjunk, együtt cselekedjünk. Igyekeznünk kell elfogadni a másik különbözőségét, és próbálni megérteni a gondolkodását. Amikor megosztottak bennünket, a régió elvesztette a jelentőségét. Most azt látjuk, hogy ugyan máshonnan indultunk, de itt is, ott is szépen növekszünk. Le kell dolgoznunk azt a hátrányt, ami az oktatás vagy az eszközpark alacsonyabb színvonalából eredt. Ha ezt így folytatjuk, dinamikus részévé válunk Európa gazdaságának. Csak ebben hinni kell, és olyan kormányokra van szükség, amelyek ezt segítik.

hvg.hu: Mennyire átpolitizált ez a régió? Amikor a magyar és a szlovák kormány nem volt jóban, az mennyire hatott negatívan, és most mennyit segít a jó viszony?

V. O.: Biztos, hogy a politikai légkör segíteni és fékezni is tudja a gazdaságot. Nem szívesen fektet be valaki oda, ahol nem szeretik. Az elmúlt húsz évben szerencsére megtanultunk együtt élni. A jó viszony segíti a polgári kezdeményezéseket is, azt, hogy keressük egymást. Messze vagyunk attól, hogy azt mondanám, ez tökéletes, de eredmény, hogy legalább meghallgatjuk egymást.

hvg.hu: Több közös fotó készült önről és Orbán Viktorról, a magyar miniszterelnök is részt vett a futballakadémia átadóünnepségén. A magyar közvélemény ebből azt vonja le, hogy ön is a Fidesz-kormányhoz közeli oligarcha. Erről mit gondol?

V. O.: Nem vagyok semmilyen oligarcha, nem hiszem, hogy ez egy helyes állítás. Orbán Viktort régóta ismerem, én is politikus voltam 1989-ben, amikor ő is pályafutása elején járt. Volt bennünk közös is: mindkettőnk pártja a Liberális Internacionálé tagja lett. Nagyon becsülöm Orbán Viktorban azt, hogy alkotni akar. Gondolom a mi ügyünket is azért segíti, mert látja, hogy alkotni akarunk, nem rombolni.

Reviczky Zsolt

hvg.hu: A gazdaság növekedését említette, ami gyors mindkét országban, de azért Magyarország és Szlovákia is ugyanazzal a problémával küzd: a dinamizmus leginkább az autóiparból ered. Ebből hogyan lehet kitörni?

V. O.: Az autóipar egy jó bázis, de nem szabad ezzel megelégedni, tovább kell lépni. Van ugyanis egy másik probléma is: az autóiparban a leggyorsabb a robotizáció. A technikai fejlődés várhatóan leginkább azokat fogja sújtani, akik most ezekben az üzemekben dolgoznak. Ezért elsődleges, hogy az oktatás rendben legyen, mert ez a jövőbeli beruházások alapját adja. Erre kellene fókuszálni, nagy hiba, ha megelégszünk a mostani állapottal.

hvg.hu: Az oktatás, akár szakirányú képzés fejlesztésében aktívan is részt kíván venni?

V. O.: Ez a legnehezebb harc, mert ezt politikai segítség nélkül nem lehet megvívni. Ha az államnak nincs koncepciója azzal kapcsolatban, hol tartunk, és mit akarunk, akkor az egyéneknek vagy a cégeknek nagyon nehéz bármit is tenni, különösen, hogy nincs meg még a jogi keret sem Szlovákiában, azt sem tudjuk elérni, hogy a magáncégek valahogy megjelenjenek az egyetemek finanszírozásában. A duális oktatás, amivel nálunk próbálkoznak, mindössze 2600 gyereket érint, ez töredéke annak, amire szükség lenne.

hvg.hu: A MOL-csoporthoz tartozó Slovnaft elnökeként része egy regionális multicég vezetésének. Ezen túl milyen területeken, milyen ágazatokban tartja elképzelhetőnek, hogy a régióban hasonló cég emelkedik ki?

V. O.: Az élelmiszeripar olyan ágazat, amely alulkapitalizációtól szenved, itt mindenképpen van tér a növekedésre. Ugyanez a helyzet az egészségüggyel is, azon belül is a kutatás-fejlesztés, ahol ez a régió sikeres tudna lenni, ha összefogna. És persze turizmus, amely a magyar GDP 10 százalékát adja most, de a cél a 16 százalék – nálunk ehhez képest mindössze 5 százalék ez az arány. Ebben is lehetne közösen gondolkodni, hiszen a Magyarországra érkező turista lehetne ugyanolyan fontos Szlovákia számára, mint fordítva, nem beszélve a csehekről és a lengyelekről.

hvg.hu: Az ön által kezdeményezett, a Csallóköz régi elnevezését, Kukkónia nevét viselő projekt is ennek a része?

V. O.: Ennek két eleme van, az egyik valóban az, hogy ez a térség turisztikailag fejlődjön. A másik pedig az élelmiszer-fogyasztásról szól: helyi alapanyagokból készülő termékekről. A helyi kistermelőket szeretném támogatni abban, hogy eljussanak áruikkal az üzletekbe, ne szipolyozzák ki őket. Most már 18 kistermelő kapcsolódott a kezdeményezéshez. A célom az volt a kezdeményezéssel, hogy a régió büszke legyen magára. A szemem előtt mindig a Piemont lebeg, ahol a semmiből felépült egy gazdasági térség. Ha ennek csak a negyedét meg tudom csinálni, már elégedett leszek.

hvg.hu: Piemontban ott van a világhírű mogyoró, meg a Nutella, amit gyártanak belőle. Mit tud a Csallóköz?

V. O.: Itt vannak gyümölcsök, mezőgazdasági termékek. Ez az egyik legtermékenyebb régiója Észak-Közép-Európának. A Duna közelsége miatt korábban mocsár volt, az évszázadok során nem volt kizsigerelve a termőföld. Aztán amióta elterelték a Dunát, ez a föld ontja a termést.

Reviczky Zsolt

hvg.hu: Az energetikához képest az élelmiszeriparnál nem beszélhetünk akkora megtérülésről. Miért éri meg mégis befektetni?

V. O.: Egy nagy multinak talán nem éri meg, bár a Nutellát gyártó Ferrerónál ez sem feltétlenül igaz, hogy nem termel nagy profitot. De tény, hogy az élelmiszeripar sok embert eltartó ágazat, nekik tisztességes megélhetést ígér. Lehet, hogy nem lesznek multicégeink, de ha az emberek életszínvonala emelkedik, már jól jártunk.

hvg.hu: Akkor újra felteszem az első kérdést: jelenleg mi az, ami mindenki számára lehetetlennek tűnik, amíg valaki meg nem csinálja? Mi lehet a következő dolog, ami a fejében jár?

V. O.: Ha megmondanám, kinevetne.

hvg.hu: Nem nevetem ki.

V. O.: Szeretnék építeni Dunaszerdahelyen egy katolikus templomot. Azt gondolom, hogy ez fontos része lenne a városnak és a közösségnek. 

Reviczky Zsolt