Megugrott az ingázók száma: Ausztria és Szlovénia a cél

1 perc

2009.04.22. 08:47

Megugrott a Szlovéniába és Ausztriába ingázó nyugat-magyarországi munkavállalók száma, a legtöbben a jó idő beköszöntével mezőgazdasági munkákat vállalnak - írja szerdai számában a Napi Gazdaság.

A nyugat-dunántúli térségben munkaerő-közvetítéssel foglalkozó egyik cég vezetője elmondta, április óta megnégyszereződött a forgalmuk. Partnereik döntően szakképzetlen, naponta ingázó munkásokat keresnek, de arra is van példa, hogy felső-, illetve középfokú végzettségű agrárszakembereknek kínálnak állást. A gazdasági válság óta azonban a kereskedelemben és az iparban már nem ilyen rózsás a helyzet, így például az építőipari álláskínálat lényegében elenyésző.
 
A Kisalföld információi szerint a burgenlandi földeken már több a magyar, mint az osztrák munkavállaló. Hivatalosan mintegy 18 ezren ingáznak naponta Ausztriába, ám a munkaügyi szakemberek szerint legalább még egyszer ennyien dolgoznak feketén.
  
Az ingázás az ingatlanközvetítőknek is piacot hozott. Sopronban például szinte mindent bérbe lehet adni, főképp azoknak, akik a határon túl kívánnak munkát vállalni.