Erősebb az Orbán-mumus a válságnál; Oszkó pénzügyminiszter lesz?
A megsemmisítő vereséget ígérő előre hozott választások rémképe ismét összekovácsolta a Gyurcsány Ferenc személyében egy hét leforgása alatt előbb a miniszterelnökét, majd a pártelnökét is elveszítő MSZP-t, illetve egykori koalíciós társát, a történelem süllyesztőjébe kerüléstől fenyegetett SZDSZ-t. Oszkó lenne a pénzügyminiszter?
Könnyen lehet azonban, hogy a sebtében összetákolandó Bajnai-kormány – ami mögött még csak az MSZP és az SZDSZ vezérkarainak hétvégi paktuma áll, a legfőbb pártfórumok általi és a parlamenti szentesítése még korántsem biztos – napjai máris meg vannak számlálva.
Bajnainak nincs más választása, mint azt a megszorításokat tartalmazó Gyurcsány-csomagot végrehajtani, amihez a ma még hivatalban lévő miniszterelnöknek már se mersze, se támogatottsága nem maradt. Eközben a Fidesz – amelynek elemi érdeke, hogy ezek a népszerűség-romboló lépések még ebben a ciklusban megszülessenek – folyvást a parlament feloszlatását sürgeti.
Ha a pártfórumok a nyilvános villongások dacára mégis beállnak Bajnai mögé, akkor Gyurcsány 2004 és 2006 közötti regnálása után másodszor lehet Magyarországnak olyan miniszterelnöke, aki nem rendelkezik képviselőházi mandátummal.
Oszkó Péter a HVG-nek |
"(A Reformszövetség) teljes egészében társadalmi munka. Persze nem állítom, hogy a nyilvánosság ártana a cégnek, de nem ez motivált. Mindig fontosnak tartottam, hogy a szakmai képességeimet mások hasznára is felajánljam." Tovább a cikkhez. |
Akinek karaktergyilkosságán máris gőzerővel ügyködik a jobboldal. Üstökösszerű üzleti karrierjének azt a momentumát domborítva ki, hogy az egyébként levitézlett Fidesz-kádereket is foglalkoztató Wallis vezérigazgatójaként úgymond tétlenül szemlélte, amint a cégcsoporthoz tartozó Hajdú-Bét csődje magával ránt egy sereg-nyi kistermelőt, akik közül aztán többen is a halálba menekültek.
A cikket teljes egészében megtalálja a legfrissebb HVG-ben.