IMF: teljesített feltételek, aláaknázott gazdasági kilátások
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) honlapján közzétette a magyar hitelszerződés első felülvizsgálatáról szóló szakértői jelentést, amelyet a pénzintézet igazgatótanácsa múlt héten fogadott el.
A kedden nyilvánosságra hozott 59 oldalas jelentés egyebek mellett megállapította, hogy Magyarország teljesítette a hitelprogram feltételeit, de a partnerországok gazdasági növekedése, illetve a globális pénzügyi piaci helyzet a vártnál rosszabbul alakul. A nemzetközi környezet romlása, valamint a magyar mérleg jelentős sérülékenysége együtt aláaknázzák az ország gazdasági kilátásait - olvasható a jelentésben.
James Morsink, az IMF magyar missziójának vezetője múlt szerdai washingtoni telefonos sajtókonferenciáján úgy nyilatkozott: arra számítanak, hogy a program keretében végrehajtandó módosított gazdaságpolitika jótékony hatással lesz Magyarország kilátásaira.
A jelentésből kiderül: kiemelt szerepük van a pénzügyi stabilitást szolgáló intézkedéseknek, közöttük annak, hogy biztosítsák a bankok számára a biztonsági háló folytonosságát.
Morsink hangsúlyozta, az IMF, a Világbank és az Európai Unió által nyújtott nagy külső pénzügyi hitelkeret elősegíti annak biztosítását, hogy az ország teljesíteni tudja külső kötelezettségeit, egyben erős üzenet arról, hogy a nemzetközi közösség szerint Magyarország bizonyosan túljut a jelenlegi nehézségeken.
Az IMF tavaly november 6-án hagyta jóvá, hogy Magyarország 10,5 milliárd SDR összegű (12,3 milliárd euró) készenléti hitelkeretet kapjon. A jóváhagyás alapja a pénzügyminiszter és a jegybankelnök által aláírt 2008. november 4-i szándéklevél volt. A hitel első részletét, 4,215 millió SDR-t (mintegy 5 milliárd eurót) 2008. november 6-án hívta le Magyarország.