Aggasztó méreteket ölt a fiatalok alkoholfogyasztása
Nyugat-Európában drámaian nő a fiatal nemzedék alkoholfogyasztása: Nagy Britanniában és Németországban orvosok, egészségvédő civil szervezetek és a hatóságok is riadót fújtak - adta hírül a Der Spiegel online kiadásában.
Miközben a felnőtt lakosság körében a jelek szerint normalizálódik az alkoholfogyasztás Nagy Britanniában, a szigetországban és Németországban is szabályos ivászatverseny folyik a fiatalok között. A "sportverseny" egészen a teljes eszméletvesztésig folyik.
Egy 16 éves berlini gimnazista, aki kómába esett 52 pohár tequila elfogyasztása után, a mai napig küzd az életéért, de ha életben marad, akkor is maradandó károsodásokra számíthat.
Az ivásversenyekhez nagyban hozzájárultak azok a partik, amelyeken - például diszkókban - egy bizonyos összeg befizetése után mindenki annyi alkoholt ihat, amennyi belefér.
A brit Nemzeti Statisztikai Hivatal (ONS) adatai azt mutatják, hogy a fiatalok körében tart az ivás-őrület, 1990-hez képest 2004-ben a 11-15 éves korcsoportban kétszer annyi alkohol fogyott. "Azóta a fiúk fogyasztása stabilizálódott, viszont a lányoké jelentősen emelkedett" az ONS szakértői szerint. Ennek a különösen fiatal csoportnak a tagjai közül majdnem minden negyedik fiú és lány igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy ivott-e alkoholt a múlt héten?
"A 24 órát nyitva tartó boltok, és az ivászat-kirándulások korában élünk" - hangsúlyozta Andrew McNeill, a brit alkoholkutató intézet munkatársa, aki szerint a konzekvencia az, hogy egyre fiatalabbak kerülnek alkoholpanaszokkal kórházba. Hasonló a helyzet Németországban is, ahol szintén mind több gyereket visznek be alkoholmérgezéssel a mentők.
A legrosszabb a helyzet Skóciában, ott hetente 45 fiatal hal meg az alkohol miatt, és a skót hatóságok kampányt indítanak a versenyivászat, a "binge drinking" ellen.
1991 és 2004 között Nagy Britanniában a duplájára emelkedett azoknak a haláleseteknek a száma, ahol az ok az alkohol volt, és akkor még nem számították ide a közlekedési baleseteket - olvasható a Der Spiegel online kiadásában.