Összehívták a külügyi bizottságot a vajdasági incidensek miatt
Összehívta az Országgyűlés Külügyi Bizottságának rendkívüli ülését csütörtökre Németh Zsolt elnök, az elmúlt időszakban történt vajdasági magyarellenes jogsértések miatt.
Összehívta az Országgyűlés Külügyi Bizottságának rendkívüli ülését csütörtökre Németh Zsolt elnök, az elmúlt időszakban történt vajdasági magyarellenes jogsértések miatt.
Az Európai Parlament külügyi bizottsága szerdán jóváhagyta, hogy Románia és Bulgária 2007. január elsején csatlakozzon az unióhoz.
A miniszterelnök semmibe vette a parlamentarizmust azzal, hogy nem vett részt a parlamenti pártok konzultációján, amelyen az Európai Tanács (ET) pénteki ülésén képviselendő magyar álláspontról tájékoztatta volna a frakciókat - közölte Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője.
A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.
Bár a tőzsdék kitörő örömmel fogadták a republikánus elnökjelölt győzelmét, az amerikai lap cikkének két szerzője, Roberto Foa, a Cambridge-i Egyetem tanársegédje, illetve Rachel Kleinfeld, a Carnegie Békekutató vezető munkatársa visszafogottságot ajánl, mivel a populisták gazdasági mérlege általában siralmas.
A liberális demokráciáknak jelenlegi formájukban nincs jövőjük, véli a friss Nobel-díjas közgazdász. A Frankfurter Allgemeine Zeitung számára adott interjújában beszél többek között Donald Trumpról, valamint Németország és Franciaország helyzetéről is.
Euró tízmillókból épült fel Magyarország első lárvafarmja, ahol légylárvák milliárdjainak segítségével állítanak elő prémium minőségű fehérjét szerves melléktermékekből. Ki fogja felvásárolni tonnaszám a lárvákat? Mitől fenntarthatóbb a rovarfehérje a hagyományosnál? Mit keres egy híresen rovarfób ország exállamfője a lárvagyár átadóján? Egyáltalán, hogyan hizlalják a takarmánylárvát? Ez a gyáravatás más volt, mint a többi.