A túl magas hőmérsékletek miatt is veszélyben van a hazai méztermelés.
Az állati eredetű beporzás az emberi táplálék 35%-át érinti, ennek a 90%-áért a méhek felelnek, és a méztermelés fontos gazdasági tényező hazánkban, ezért kifejezetten aggasztó az, hogy a pesszimista éghajlati forgatókönyvek alapján akár 14,5%-kal csökkenhet a globális méztermelés a század végéig – mondta el Vincze Csilla, az ELTE doktorandusza a Másfélfok sajtóeseményén.
Vincze Csilla felhívta a figyelmet arra, hogy az időjárás – a hőmérséklet, a légnedvesség, a légnyomás, a napsugárzás intenzitása, a felhőzet, a szélsebesség – döntő hatással van a méhek védekező viselkedésére. Nektárgyűjtésükhöz az optimális hőmérséklet 18 és 25 Celsius-fok között van, 10 Celsius-fok alatt általában ki sem repülnek. A gyűjtés felső határa 35-40 Celsius-fok, a hőség kifejezetten károsan hat a nektárképződésre: a hőhullámok akár 70%-kal is növelhetik a gyűjtés időtartamát, ez esetben kétszer több dolgozó hord vizet a kaptárba. A levegő minősége, a szálló por koncentrációja pedig a méhek tájékozódóképességét befolyásolja negatívan.
A késő fagyok és az enyhe telek is befolyásolják a méhek életét, ugyanis a fiasítás egyik legnagyobb ellensége az enyhe telet követő tavaszi fagy. Az enyhe teleken elszaporodnak bizonyos élősködők, ezek szaporodása ellen nehéz a védekezés a hirtelen jött melegben. Összességében a klímaváltozás, az extrém időjárási események és az aszály is negatívan befolyásolják a mézhozamot, nem beszélve a növényvédő szerekről és a talajszennyezésről.
Vincze Csilla ezért arra buzdít, tegyünk mi is a hazai méhek védelméért, vásároljunk hazai mézet és méhészeti termékeket (propoliszt, mézhabot, méhpempőt) egyenesen a termelőktől, emellett ültessünk virágzó növényeket, biztosítsunk zavartalan méhlegelőt a beporzóknak, utóbbit öntözzük is. Emellett már azzal is tehetünk a méhekért, ha kevesebbet nyírjuk a füvet, (“vad sarok”), vagy méhhotelt helyezünk ki a magányos méheknek.
Simon Anita: A hulladék értékes tud lenni, érdemes ezt kihasználni
Új mentalitásra van szükség a hazai hulladékgazdálkodási piacon, amelyet alaposan megrostál majd az elkövetkező egy-két év, véli az Alteo szakértője. Vélemény.
„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között
Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.