Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Száraz vagy csak félig telt medrek, kilógó halhátak jellemzik a dunántúli völgyekben fekvő halastavak nagy részét. A térség haltermelésének ötöde van veszélyben az aszály miatt. A hazai hal viszont nem csak emiatt drágul ősszel.
Súlyos csapást okoz az aszály azoknak a halgazdaságoknak, amelyek a 6–7 ezer hektárnyi völgyzárógátas dunántúli halastavat kezelik. Van olyan – a maga is kritikus állapotban lévő – Velencei-tó környékén fekvő halgazdaság, ahol a tavak harmada már teljesen kiszáradt, látszik a kérges meder, és a többi tóban is éppen csak derékig ér a víz.
A sekéllyé vált vizekben komoly problémát jelent a hirtelen felmelegedés, ami miatt oxigénhiány alakulhat ki, ez pedig végzetes lehet a halaknak, mint az a Velencei-tóban is megmutatkozott, idén már nem is egyszer.
Csak az elmúlt napokban 1800 kiló hal pusztulhatott el a Velencei-tóban
Egyre nagyobb szeletet hasítanak ki az energiatortából a megújulók, ám ezek a források jelenleg nem minden esetben képesek az energetika problémáira teljeskörűen megoldásokat nyújtani. A sürgető cél a néhány évtizeden belüli karbonsemlegesség, ehhez azonban új energiaforrásokra lesz szükségünk, vagy a meglévők hatékonyságát kell jelentősen megnövelnünk? Szakértők mondják el, hogyan látják az energia jövőjét.
Óriási a vízhiány
– mondta a hvg.hu-nak Németh István, az összesen 1800 hektárnyi vízfelületen halat termelő Tógazda Halászati Zrt. igazgatója. “A 105 hektáros somogyapát halgazdaságunkban a víz fele, másfélmillió köbméter hiányzik, Homokszentgörgynél kilátszott a két kilós pontyok háta az alig 40 centiméteres vízből, kényszerlehalászást kellett végeznünk. Csak idén 12–15 millió forint értékű halunk pusztult el, és akkor még nem számoltam a haltetemek elszállításának költségét” – sorolta.
“Jelentős elhullások voltak több halgazdaságban is” – erősítette meg a hvg.hu-nak Sziráki Bence, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) ügyvezető igazgatója. Az igazgató szerint Dunántúlon az érintett halgazdaságokban összességében 20 százalékos termeléskiesésre számítanak, bár ennek a pontos mértékét csak ősszel, a lehalászások után lehet felmérni.
Addig azonban még sokan lesznek kénytelenek idő előtt lehalászni a növendék halat, hogy megelőzzék a pusztulást. A kisebb testméretű halat persze csak olcsóbban lehet értékesíteni, de az érintett termelők csak így tudják megelőzni a még nagyobb veszteséget. Egyes gazdaságok közben a klímaváltozás miatt a tavak két évenkénti leeresztésére térnek át, emiatt viszont csökkennek, illetve hosszabb távon oszlanak el a bevételeik.
A Magyarországon üzemelő 26 ezer hektárnyi halastó közül 20 ezer hektáron zajlik jelentős haltermelés. Ennek körülbelül egyharmada tartozik az aszály által súlyosan érintett dunántúli völgyzárógátas halastavak közé. A MA-HAL vezetője szerint a szárazság 20–30 vállalkozást érinthet a dunántúli térségben, ami az ágazatban dolgozók jó hatoda, 200–300 ember megélhetésére van hatással.
Ezek a halgazdaságok jellemzően egy-egy keresztgáttal felduzzasztott patakra települtek, de a vízfolyások jelenleg alig szállítanak utánpótlást.
A bajt már télen sejtették, amikor alig esett hó. Az eleve borús kilátásokat rontotta tovább az aszály.
Ezeket a tavakat csak az adott patakból lehet feltölteni, a párolgás miatt napi 2–3 centiméternyit is apadó dunántúli tavakba azonban nem szállítanak elég vizet ezek a források – szemben az Alföldre jellemző körtöltéses tavakkal, amelyeknél a közeli csatornákból egész évben pótolható a víz. A helyzeten nem javítanak a nyári záporok, zivatarok sem. A gyakran csak lokálisan jelentkező csapadékot jellemzően felveszik a környező mezőgazdasági területek, de az alkalmanként özönvízszerű esők sem hoznak minden esetben javulást: a nem megfelelően karbantartott vízelvezetők és árkok miatt gyakran mezőket, településeket önt el a víz, a tavakba pedig már alig jut.
Ha egy eső hoz 20 milliméter csapadékot, akkor is csak 2 centimétert emelkedik a vízszint, ami elenyésző, ha épp másfél méter hiányzik a tóból
– mondta Németh István, aki szerint a korábban stabil halászati ágazat bajainak fő forrása az egyre szélsőségesebbé váló időjárás, és arra lehet számítani, hogy a következő években kevesebb hal terem majd Magyarországon. Az elnök-vezérigazgató jelezte, a problémák rendezéséhez kormányzati segítséget kértek a szakmaközi szervezet segítségével.
A hazai igényeket – a halfogyasztókat, illetve az éves szinten összesen 5000 tonna halat felvevő horgászszervezeteket – egyelőre úgy tűnik, el tudja látni az ágazat, vagyis itthon nem lesz piaci hiány Sziráki Bence szerint. Az exportra szánt mennyiség – Romániába pontyot, Ausztriába ragadozó halakat szállítunk – azonban csökkenhet. Ez persze függ az alföldi tavak eredményétől is, de augusztus közepén ezt még nehéz megmondani,
a hal ugyanis még a vízben van.
A viszont biztos, hogy drágulni fog. Ennek hátterében nem csak az aszály áll, hanem a takarmányárak és egyéb költségek emelkedése is.
Németh István számokkal is illusztrálta a drágulást: tavaly egy tonna takarmánykukoricáért 45 ezer forintot fizettek, idén 80 ezerbe kerül. A takarmánybúza tonnánkénti ára magasabb, a jelenleg 65–70 ezer forint 1500–2000 forinttal több, mint egy éve. Plusz költséget jelent a leapadt és oxigénszegény tavak szellőztetése is.
Éppen ezért a MA-HAL 10–20 százalék közötti drágulásra számít az őszi idényben.
A szakmaközi szervezet szerint hosszú távon elkerülhetetlen, hogy a környező országokhoz hasonlóan itthon is kapjanak – hektáronként évi 300–400 eurós – területalapú támogatást a halgazdaságok. Ez már csak azért is fontos lenne, mert enélkül versenyhátrányt szenved a hazai haltermelés, aminek jövedelemtermelő képessége ráadásul alulmúlja a többi mezőgazdasági ágazatét. Az egyre inkább aszályosabbá váló klíma miatt közben egyre nő a vállalkozók kockázata, de nem csak ez jelent nehézséget. Forráshiány miatt sokan nem tudnak indulni a mederkotrásokra, a bevezető csatornák karbantartására kiírt támogatási pályázatokon, ami az 50–100 éve kialakított tavak nagy részénél egyre sürgetőbb feladat.
A halastavak ráadásul egyúttal vizes élőhelyeknek is számítanak, ahol számos védett madár és állat talál megfelelő életkörülményeket és élelmet, vagyis számottevő természeti értékfenntartó és persze tájképi szerepük is van, nem beszélve a környékükön kialakuló kedvezőbb mikroklímáról. Az aszály miatt ugyanakkor más helyszínekről is több élőlény tömörül körülöttük, amivel ezek kártétele is nő: a halfogyasztó madarak mellett például kiemelt problémát jelentenek a hódkárok is. A védett, az elmúlt évtizedekben a hazai vizekbe visszatelepített nagy testű rágcsálók sok helyen aláássák a gátakat, eltorlaszolják a tavakba tartó vagy onnan kivezető vízfolyásokat, ami tovább nehezíti a vízgazdálkodást. Németh István évi 10 millió forintra becsülte csak a cégüknél ily módon keletkező károkat.
Emiatt is fontosnak tartja a kompenzációs támogatást a MA-HAL. Sziráki szerint ha nem éri meg fenntartani a halastavakat, sokan kényszerülhetnek a romániai példákat követni, ahol a kedvezőtlenné váló helyzet miatt és a magasabb hozam érdekében számos tógazda inkább leeresztette a tavait, majd szántóföldi művelésbe vonta a medreket (ezzel egyébként exportpiacot is teremtve a hazai pontynak). A szakmaközi szervezet szeretné elkerülni, hogy ez a jelenség itthon is tömegessé váljon.
Eközben uniós cél lenne, hogy a tagállamok önellátóak legyenek az alapvető termékekből. Magyarországon egy ember évente átlagosan 6,7 kilogramm halat fogyaszt, ebből 2 kilogrammot tudunk magunk megtermelni, a többi importból jön.
Támogatás híján ezt is nehéz lesz tartani
– figyelmeztetett a szakember.
Simon Anita: A hulladék értékes tud lenni, érdemes ezt kihasználni
Új mentalitásra van szükség a hazai hulladékgazdálkodási piacon, amelyet alaposan megrostál majd az elkövetkező egy-két év, véli az Alteo szakértője. Vélemény.
40 milliárdból lehetne pótolni a Velencei-tó vizét, de a kormány szerint most nincs rá pénz
Illiberális klímapolitika: csónakázótó lesz Felcsúton, a Velencei-tó meg lassan kiszárad
Elillant történelem és babonamentes tűzvédelem – megnéztük a felújított Notre Dame-ot
Párizs székesegyháza fényesebben ragyog, mint valaha, de az évszázadok alatt felhalmozódott kosszal együtt mintha a történelmét is lemosták volna róla. Bár a felújítás még nem ért véget, ha a belső tér már nem változik, akkor az évtizedek múlva sebtében idelátogató turista azt se fogja tudni, mi történt az elmúlt öt évben a templom körül.
