A rendes hőszigeteléssel télen és nyáron is energia takarítható meg a szakértők szerint.
Tavaly még augusztusra esett, idén azonban már júliusra elértük az úgynevezett Globális Túlfogyasztás Napját. Ez az a nap, amikor a Föld éves erőforrásai kimerülnek. A fogyasztás mértéke azonban országonként más és más. Ha például az egész emberiség olyan életmódot folytatna, mint a katariak,
akkor már február 11-én elhasználnánk a Föld megújuló tartalékát.
A témában kiadott sajtóközlemény szerint a teljes hazai energiafogyasztás 32 százalékát lakóépületeink működtetése adja, ebben pedig jelentős részt tesznek ki az energiapazarló, vagyis nem megfelelő hőszigetelésű családi házak. A közlemény szerint az ingatlanok nem megfelelő hőszigetelése miatt az elpazarolt energia 35 százaléka a falakon, 25 százaléka az ablakokon, 15 százaléka a padlón keresztül, 25 százaléka pedig a tetőn át távozik. Pedig a szigeteléssel nemcsak télen, hanem nyáron is energia takarítható meg.
„Egy átlagos, 100 négyzetméteres családi ház például csak a fűtéshez és hűtéshez felhasznált energia révén évente 0,9 tonna üvegházhatású gázt juttat a Föld légkörébe” – állítja Aszódy Tamás, a Knauf Insulation ügyvezető igazgatója. „A korszerűtlen magyar családiház-állomány teljes körű hőszigetelésével közel 1 millió tonnával csökkenthetnénk a CO2-kibocsátást évente, családi házaink fűtési költségeit pedig akár 40-50 százalékkal, karbon-lábnyomunkat pedig 6 százalékkal is csökkenthetnénk” – véli a szakember.
Kevesek tudják, de az emberiség szén-dioxid-lábnyoma 1961 és 1973 között megduplázódott. A szén-dioxid kibocsátás az ökológiai lábnyom leggyorsabban növekvő és legjelentősebb összetevője. Ha 30 százalékkal csökkentenénk az emberiség CO2-kibocsátását, a Globális Túlfogyasztás Napja egy hónappal is eltolódhatna a szakértők szerint.
Simon Anita: A hulladék értékes tud lenni, érdemes ezt kihasználni
Új mentalitásra van szükség a hazai hulladékgazdálkodási piacon, amelyet alaposan megrostál majd az elkövetkező egy-két év, véli az Alteo szakértője. Vélemény.
Trumpra készülnek a Kurszknál másodszor is meglepetést okozó ukránok – de Moszkva is
Az utóbbi hónapokban a szinte kizárólag csak védekező ukrán haderő újra támadásba lendült az Oroszországhoz tartozó kurszki térségben. Bár a siker inkább taktikai, mint stratégiai, a mostani ellentámadás is meglepte az orosz hadvezetést, ahogy az augusztusi ukrán betörés is.