Az egész világ üvegházhatású gázkibocsátásának a 27 százalékáért az ázsiai ország a felelős, 2060-ra ígérik a teljes leállítást.
A Rhodium Group frissen megjelent 2019-es jelentése szerint Kína felelős a világ üvegházhatású gázkibocsátásának 27 százalékáért – írja a BBC. Őket követi az Egyesült Államok 11 százalékkal, majd India, az Európai Unió, Indonézia, Oroszország, Brazília és Japán következik.
A kínai kibocsátás több mint háromszorosára nőtt az elmúlt harminc évben, ami azt jelenti, megelőzi a teljes fejlett világot együttvéve. Kínában működik a világ szénerőműveinek több mint fele (1058 darab), de azt ígérték, 2060-ra elérik a nettó zéró kibocsátást.
Egy főre jutó kibocsátásban továbbra is az Egyesült Államok vezet, de ez a mutató is háromszorosára nőtt Kínában az utóbbi húsz évben.
Simon Anita: A hulladék értékes tud lenni, érdemes ezt kihasználni
Új mentalitásra van szükség a hazai hulladékgazdálkodási piacon, amelyet alaposan megrostál majd az elkövetkező egy-két év, véli az Alteo szakértője. Vélemény.
Ötször annyi cég lesz kénytelen fenntarthatósági jelentést készíteni, mint eddig
Klímasemlegességi célok: valódi cselekvés helyett inkább trükközés zajlik
„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között
Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.