Az illiberális kísérlet meghozta gyümölcseit. A magyar narancsból ezúttal nem citrom lett, hanem kaukázusi medvetalp. Ez egy vad zellerféle, invazív özönnövény a nemzeti értéknek nyilvánított akáchoz hasonlóan. Rettenetes sebeket, vakságot és még rákot is eredményez már az is, ha hozzáérnek. Sajnos az utóbbi években megjelent Magyarországon is. Haszna nincs, megenni nem lehet semmijét, fájdalmat és maradandó károsodást viszont okoz.

Innen indultunk, a szabadság visszavonásától. Ez volt az ígéret: hogy az erős kézzel vezetett ország sikeresebb és boldogabb lesz, mint ahol mindenki csak úgy a maga feje után megy.

Például vasárnap vásárolni. Vagy dolgozni. Mondjuk úgy dönt, hogy ő vállalja a túlórát a pótlékért, vagy egyszerűen azért, hogy megtartsa az állását. Na de az erős kéz, illetve medvetalp attól erős, hogy ezt is jobban tudja nála, és megtagadja ezt a döntési lehetőséget. Amikor szólnak neki, hogy ebből elbocsátások lesznek, akkor nagyot sóhajt: bizony, nehéz az élet, ez sajnos ezzel jár, de hát a családok a legfontosabbak. Akit emiatt rúgnak ki, az nyilván hálás lesz, hogy most nemcsak a hétvégéket töltheti otthon, hanem a hétköznapokat is. Már ha lesz még otthona.

A kaukázusi medve nem foglalkozik azzal, hogy mi lesz a méhecskékkel. Neki csak a méz kell. Nem tűri az ellentmondást: neki ne próbálkozzon senki, hogy akkor majd a neten bevásárol, mert betiltja azt is. Csak hogy igaza legyen.

Az illiberális államot nem tavaly Tusnádfürdőn ismertük meg, hanem lehetett rá következtetni már 2010 előtt. Részben a Fidesz szervezeti kultúrájából, részben meg a hátországában dühöngő alufóliasapkás téveszmékből és kapzsiságból. A remények arról szóltak, hogy a voluntarizmus megfelelő intelligenciával párosulva tényleg jobb lehet, mint az a korrupt anarchia, amiben havonta buktak le és vonultak sittre kormánypárti politikusok.

Ez a mutató tényleg javult, mert lebukni, azt egyszerűen nem bírnak. A leghajmeresztőbb cliffhangerek is azzal végződnek, hogy a családi összefogás helikopterrel kimenti a bajba került hőst. Na ugye, milyen fontos a család.

Az elveszett aranytojás fosztogatói

Szóval ezt az úgynevezett történelmi tévutat járjuk be 2010 óta. Adjunk fel egy kicsit a szabadságunkból, cserébe a kormányunk elrendezi az életünket. Nesztek, rendezi. Ahogy neki tetszik. Leginkább azzal van elfoglalva, hogy saját embereinek biztosítsa a jólétet. Szektorokat, iparágakat néznek ki maguknak vizenyős szemek, és aztán elkészül a törvénytervezet, amely kinyírja a konkurenciát. A tranzakciót végül beletekerik egy darab nemzetiszín zsírpapírba, előadják, hogy ez itten megvédi a családokat a dohányzástól, a vasárnapi bevásárlástól meg az RTL Klubtól, úgyhogy nemzeti érdek, uff, böff. Egész sokáig működött ez, majdnem azt írtam, hogy fügefalevél, de valahogy a kaukázusi medvetalppal jobban tetszik ez a jelenet, mármint ahogy takargatják magukat vele.

De egyre több kényelmetlenséggel jár az ő gyarapodásuk, és az annak alárendelt életünk. Talán még azt is megértenénk, ha egyszerűen lecsípnének maguknak ezt-azt amúgy értelmes költségvetési tételekből, nyomtató lónak nem kötik be a száját, ugye. De százezreknek felborítani az életét csak azért, hogy a CBA-tulaj vehessen magának végre egy Bugattit is az egymillió dolláros Porsche mellé – hát az sehogy se jön ki nemzetstratégiának, már elnézést. Márpedig ezért van az egész, a hülye is látja. Vagyis még a Békemenetben is okozna némi morgolódást, ha Porschéval vezetnék fel.

Ennyi, ezt kaptuk az erős kéztől, mást nem. A saját zsebét tömi, pusztán azért, mert megteheti. És nincs mód számonkérésre, elszámoltatásra, amíg meg nem bukik. Ahhoz túl erős az a kéz.

Minden efféle rablógazdálkodás hamar elér a falig. A legfőbb nyersanyaga nem a pénz, hanem az alattvalók béketűrése. Megújuló erőforrás, de ahhoz dolgozni kell a megújításán is, nemcsak használni. Bizony, a fenntarthatóság lesz itt a gond, és ennek ismeretében válik érthetővé Áder János rejtélyes, látszólag érthetetlen megnyilatkozása. Előpattan újévre nagy csinnadrattával, és mint aki most jött a falvédőről, elkezd magyarázni a bálnákról. Ami persze aranyos, csak most némiképp tempótévesztésnek tűnik.

Sajnálatos, hogy keveseknek esett le, mire céloz az elnök úr a maga posztmodern, érzékeny performance-nyelvén, amikor Fenntarthatósági Igazgatóságot állít fel. Voltak harcosabb elnökeink, olyanok, aki kiálltak válságos időkben, és elmondták a véleményüket kereken. De ez nem elvárás, hiszen ült már abban a székben bólogató kutya is. Áder János, úgy tűnik, metaforikus bürokrácia útján közli álláspontját. Ettől még érdemes elgondolkodni azon, mit akart mondani a költő.

Virágnyelv ez a javából. Nem kellene tönkretenni mindent magunk körül, mert holnap is ebből főzünk. Itt van például a kaukázusi medvetalp problémája. Vagy ahogy a pillangók... illetve nem a pillangók, hanem a sáskák. Akinek füle van a hallásra, hallja.

A sáskának speciel nincs.