Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Azt remélték, Gyurcsány elviszi magával az elmúlt nyolc évet. Így viszont nem maradt semmijük.
A 2010 előtti világ ugyanis lehetne akár reális alternatíva. Egy pillanatra tekintsünk el attól a képzettől, hogy a magyar választónak mindenképpen totális és tökéletes megoldást kell kínálni. Ha esetleg mégis képes mérlegelni rossz és rosszabb között, akkor könnyen juthat a többség arra a következtetésre, hogy szarnak szar volt az is, de nem ennyire. Korrupció is volt például, de legalább nem a tévében szentelték fel a nemzetközi mérkőzésre alkalmas méretű nokiásdobozokat, és nem minden sarkon röhögött a szemünkbe a lopás, tizennyolcas karikából.
Az ellenzék problémája nem az, hogy nem tud jobbat ígérni, vagy nem nézünk ki belőlük jobbat a korábbi teljesítményüknél. Hanem hogy még az elmúltnyolcév visszahozására sem tűnnek alkalmasnak.
Most, hogy ismét együtt a nagy csapat – az MSZP és két legutóbbi miniszterelnöke –, először is arra kellene válaszolni, hogy mire volt jó ez a külön homokozás azon kívül, hogy a saját idejüket rabolták. Maradt három hónap a választásig. A jelölteknek már rég kampányolniuk kellene, programoknak kéne készen állniuk – választásiaknak és konkrét cselekvési terveknek –, sőt helyén lehetne már az árnyékkormány, amely naponta reagál a kormány minden mozdulatára.
Horn Gyula, Kovács László, de Gyurcsány Ferenc MSZP-je is készen állt a győzelemre ennyi idővel a választás előtt. Mesterházy Attila az első, aki ennyire elkúrta. Logikus, hogy ő legyen tehát a miniszterelnök-jelölt.
Kiszorította először Gyurcsányt, aztán Bajnaival kezdett szkanderozni. Eközben végig erősnek érezhette magát. Míg ellenfelei kicsiny pártjaikat építették, próbáltak néha értelmeseket mondani és ütni Orbánt, ő pöffeszkedett az MSZP élén, elvégre ők a legnagyobbak. Mire ezt sikerült lenyomnia a többiek torkán, a pártja odáig bírt elevickélni szellemileg és programilag, hogy felvetették a mindenkinek járó alapjövedelem ötletét. Valóban ők a legnagyobbak ezen a pályán, de a legsötétebbek is.
Gyurcsányt nem akarta egyikük sem. Ő viszont nem hagyta ennyiben. Nem volt oka visszavonulni, amíg versenyképesnek érezte magát, és joggal érezte így. Ügyesebben, látványosabban politizált mindkettőnél, még mindig elő tudott jönni triviálisan helyes ötletekkel – mint amilyen a közmédia megszüntetése – ezenkívül meg felkerült a toplistákra a szakácskönyvével. És tudott mutatni erőt is, ha már a százalékok nyelvén kell beszélni: felhúzta a pártját a semmiből a küszöbig, utolérte Bajnai rongyosgárdáját.
Most következik még az a baszakodás, hogy a DK jöhet, de Gyurcsány nem. Ez is nyilvánvaló hülyeség, lévén hogy a DK egyenlő Gyurcsánnyal, az az öt-hat százalék, akik most a DK-t választanák, pont miatta tennének így. De ezzel is el lehet toporogni még pár hetet.
Nehéz elképzelni azt a polgárt, aki Mesterházy MSZP-jére leszavazna, de ha Gyurcsány is a listára kerül, akkor megsértődne. Bajnai táborában akadhatnak fintorgók, de a Gyurcsány-fóbiások eddig is tudták, hogy ők ketten együtt tették tönkre az országot. Ezért ők már rég jobbra szavaznak, vagy Bajnaira sem. Az országos fóbia viszont már lecsengett – éppen azért, mert kiderült közben, hogy nem fakad fel az akácméz az Alföldből attól, ha nem Gyurcsány a miniszterelnök. Annál inkább felfakadt a genny.
Gyurcsány Ferenc már most győzött, a legteljesebb ellenszélben. Nem sikerült volna, ha a most szövetségre kényszerülő erők nem engedik át neki a terepet. Csakhogy ahhoz kellett volna némi tehetség. És nem ártana abban a valószínűtlen helyzetben sem, ha összejönne a kormányváltás.
Nincs idő korszakváltást rajzolni, és lássuk be, most már igazán hülyén is állna. Csak arra van idő, hogy szembenézzen mindenki a maga meghasonlásával, a hiú reménnyel, hogy maguk mögött hagyhatják, megtagadhatják azt a nyolc évet minden hordalékával, nyakába akaszthatják Gyurcsánynak, és akkor ők megtisztulva futhatnak neki. Nem ez a helyzet, csávókáim. Az egyetlen, amivel nyerhettek, az a nyolc év. Örüljetek nagyon, ha annak alapján ítéltettek, és nem az elmúlt három évetekről.
