Tóta W. Árpád
Szerzőnk Tóta W. Árpád

Magyarország nem tudja és nem akarja megfizetni az orvosait. Tök természetes, hogy akkor Magyarországnak nem lesz ennyi orvosa. Ahol az egészség nem üzlet, ott az egészségügy nem pálya.

Fojtott indulatokkal terhelt, elkeseredett vitában áll a kormány a magyar orvosokkal, és bár a rezidensek vannak az első vonalban, mögöttük ugyanúgy érez és cselekszik a többi doktor. Egyike ez a ritka eseteknek, ahol a buldózerpolitika meghátrálásra kényszerült.

Szócska Miklós államtitkár tragikus hős ebben a csatában. Eszközei igen korlátozottak, jelentős fizetésemelést nem ígérhet, viszont fideszesként sem fejlődött akkora tahóvá, hogy egy harsány hazaárulózással próbálja rendezni a kérdést. Tudja, hogy az itt nem működne, sőt rontana a helyzeten. Hiszen miért is ne lépne le, akit nemcsak éhbéren tartanak, de még hazafiatlansággal is megvádolják?

A csatornákban lent élünk,a patkányok között
Nem értem hogy miért vagyok hazámban üldözött!*

A magyar haza iránti kötelességtudat azért előkerült. Sokkal egyszerűbb lenne, ha az orvost úgy lehetne a halál ellen küldeni, ahogy a katonát a halálba. De nem lehet. És amíg azon a képleten dolgozunk, hogy mekkora magyarságteljesítmény mennyi jövedelmet vált ki, addig fel se fogjuk, mi a gond.

A gond az, hogy az orvos pontosan olyan jószág, mint a kőolaj. Arról már szerencsére mindenki megtanulta, hogy van neki egy világpiaci ára, és ha mi azt nem fizetjük ki, akkor nálunk nem lesz benzin. Ezért ma már csak a leghülyébbek szerveznek tüntetést az olcsó benzinért, sőt valójában nem is azért (hanem a zsidók ellen), míg húsz éve maga a szürkeállomány állt ennek az élére.

Szóval a kőolaj, az olyan, hogy ha a világon mindenütt száz dollár az ára, akkor mi ötvenért sehol se kapunk. Ha egy kezdő orvos vagy nővér a fizetésének többszörösét keresheti meg külföldön, akkor el fog menni, és ha mi azért a pénzért nem tudunk indiai vagy kongói orvost keríteni a helyére, akkor nekünk kevesebb orvosunk marad. Igen, az orvos az olajjal szemben érző emberi lény, akinek ugyanúgy nehezére esik emigrálni, mint bármelyikünknek, de előbb-utóbb rájön, hogy százezer forintból élni folyamatos kellemetlenség, költözni meg egyszeri. A hazaszeretet meg a hivatástudat ezt nem fogja ellensúlyozni, részéről ez pont olyan racionális döntés, mint a Tescóban vásárolni a kézműves bolt helyett.

Nem segítenek, csak még jobban felidegesítik őket a röghöz kötési kísérletek. Az aknazár és a tűzparancs, az működne, de amíg Európában a munkaerő szabadon mozoghat, addig az orvos menni fog. Egyedül az tartaná itthon, ha a külföldön biztosan megkapható jövedelem és a hazai ajánlat között nem volna égbekiáltó a különbség. Húsz százalék pluszért még vidékre se megy az ember, nem éri meg. Öt-hatszoros szorzókért viszont kitántorog az óceánon túlra is. Lesz pénze hazalátogatni, ha marad hozzá kedve.

A FESZÜLTSÉGTŐL SZÉTROBBAN AZ AGY!*

Jaj, de mi szegény, kicsi ország vagyunk, hát hogyan fizethetnénk ugyanannyit, mint a gazdag Nyugat? Nos, a szegény kicsi országoknak az a sorsuk, hogy nem lesz nekik mindenből annyi, mint a gazdag nagyhatalmaknak. Szlovéniának vagy a baltiaknak például egy árva vadászgépük sincs, nem engedhetik meg maguknak. Nekünk is voltak ám bombázóink. Aztán rá kellett ébrednünk, hogy nem bírunk eltartani ekkora hadsereget, és vissza kellett vennünk az igényekből.

Magyarország orvosilag kifejezetten túlbútorozott volt eddig. A mostanáig fenntartott ellátási színvonalat nem tudjuk, illetve nem akarjuk megfizetni. Ennek kiegyenlítődése folyik.

Csoda, hogy húsz évig működött. Az utolsó időkben már az is felmerült, hogy fizessen a páciens legalább valami aprópénzt a szolgáltatásért – de erről egyszer s mindenkorra kimondatott, hogy eretnekség. A végső ítélet így hangzott: az egészség nem üzlet. Bűnösnek minősült minden javaslat, amely az országon belül teremtett volna versenyt az orvosokért. De az országok közötti verseny megmaradt, és nem ijedt meg a mi privát népszavazásunktól. Gyurcsányt sikerült jól megszopatni, és végül is az a lényeg, nem?

A türelmi időnek vége, legfőképp azért, mert megjelent egy sokkal mozgékonyabb, a latinon kívül angolul is értő orvosgeneráció. És ők már felteszik azt a kérdést maguknak meg a családjuknak, hogy ha élhetnek Németországban vagy Svájcban, akkor miért is maradjanak itt.

Magyarországnak erre nincs válasza. Arról a folytonos gügyögéssel építgetett nemzettudatról, amit a magát eleve nemzeti oldalnak valló társaság eddig létrehozott, most derül ki, mennyit ér. Terepen meghal. Az utolsó, amit tehetünk azért, hogy maradjon bennük némi honvágy, az az, hogy jó utat és sok boldogságot kívánunk nekik. Akik mégis itt maradnak, azokkal pedig legyünk nagyon kedvesek. Viselkedésük érthetetlen, minden munkanapjuk ajándék a nemzetnek.

* © ETA, szöveg: Szócska Miklós

Hirdetés
Vállalkozás Gyükeri Mercédesz 2024. december. 22. 20:00

"Mi csak a gyümölcs ízét tudjuk megőrizni": a magyar szörpforradalom egyik bölcsőjében jártunk

Addig gépesítünk, amíg az nem megy a minőség rovására, vallja Galajda Péter, aki azért kezdett el szörpöt gyártani, mert nem talált megfelelőt a piacon. A Mayer szörp mára az egyik legismertebb prémium élelmiszer lett, ahol ugyan mindig van a polcon a nagymama főzetét idéző eperszörp, de kísérleteznek chilivel és kaporral is.