Akár ezer ügynökből is állhat az új munkacsoport.
Az FBI külön munkacsoportot hoz létre a Tesla márkakereskedéseit érő támadások megszaporodása miatt – írja a The Guardian.
Elon Musk autógyártójának szalonjait és töltőállomásait azóta érik támadások Egyesült Államok-szerte, hogy a világ leggazdagabb embere a kormányzati hatékonysági osztály (DOGE) vezetőjeként a szövetségi költségvetés kiadásainak csökkentését kapta feladatául Donald Trump kormányában.
Az ezzel összefüggő létszámleépítések ellen az elmúlt hetekben több nagyváros Tesla-szalonjánál is tüntettek. Hétfőn például gyújtószerkezeteket találtak az egyik, a texasi Austinban található márkakereskedésnél, a floridai West Palm Beachen, Trump Mar-a-Lago üdülőhelyének közelében pedig súlyos testi sértéssel vádoltak meg egy férfit, aki szombaton megpróbált belehajtani egy tüntető csoportba.
Az FBI igazgatója, Kash Patel egyelőre nem közölt részleteket a munkacsoport összetételéről, de egyes hírek szerint akár ezer ügynököt is kész áthelyezni más területekről.
A Tesla részvényeinek árfolyama március közepén mintegy 40 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban, decemberhez képest pedig megfeleződött.
