Világ hvg.hu 2025. február. 18. 10:55

„Nem túl népszerű ötlet” – mondta Trump egyik régi szövetségese elnöke gázai terveiről

Az izraeli védelmi miniszter már egy olyan terven dolgozik, amely lehetővé tenné a palesztinok önkéntes távozását a területről.

Donald Trump amerikai elnök múlt héten beszélt először arról az elképzeléséről, hogy kitelepítené a Gázai övezetben élő palesztinokat, és a tengerparti sávnál turisztikai fejlesztéseket vezetne be, egyfajta „Riviérát” hozna létre. Bejelentése óta megerősítette, hogy az USA eltökélt abban, hogy megszerezze és birtokolja a területet, és azt is elárulta, hogy ha a tervei szerint valósul meg a koncepció, akkor a palesztinoknak nem lesz joguk visszatérni az újjáépített Gázai övezetbe.

Lindsey Graham amerikai republikánus szenátor újságírói kérdésére azonban azt mondta, hogy a szenátusban nem túl népszerű az az elképzelés, hogy Amerika bármilyen módon átvegye a Gázai övezet feletti hatalmat – írja a Times of Israel. „Az egyetlen dolog, amit Trump elnök tett, hogy elindított egy régóta esedékes vitát” – mondta Graham, hozzátéve, hogy ez a lépés arra ösztökéli az arab államokat, hogy jobb alternatívát találjanak Gázának. A politikus megszólalását azért érdemes komolyan venni, mert külpolitikai és nemzetbiztonsági kérdésekben komoly befolyása van, ráadás Trump egyik régi szövetségese, és a kongresszus egyik legfontosabb republikánusa.

Mindettől függetlenül az izraeli védelmi miniszter egy olyan terv előkészítésére utasította a hadsereget, amely lehetővé tenné a Gázai övezetben élő palesztinok önkéntes távozását.

Az arab tisztviselők ugyanakkor elítélik a koncepciót, amelyről sokan azt gondolják, hogy etnikai tisztogatással egyenértékű. Netanjahu hétfőn azt mondta, hogy a Gázában élő palesztinoknak meg kell adni a lehetőséget a távozásra.

„Donald, ez egy gyönyörű barátság kezdete” – így fogadta az izraeli szélsőjobb Trump tervét a gázai palesztinok kitelepítésére

A Gázai övezet amerikai kisajátításának „őrült” ötlete bombaként robbanhat az ingatag Közel-Keleten. A tervet Izraelben nem utasították el, az arab országok azonban tartanak a palesztin radikalizmustól.

Kiemelt képünkön Lindsey Graham szenátor látható egy meghallgatáson.

Hirdetés
hvg360 Cabrera Martin 2025. március. 26. 19:30

„Feldob, ha arra gondolok, hogy Pottyondy Edina és Trombitás Kristóf ugyanazon a videón nevet”  – interjú a Különös történések a Szondi utcában alkotójával

Váratlan lendülettel robbant be tavaly a magyar közéletbe a Különös történések a Szondi utcából című YouTube-csatorna, amelyet azóta politikai oldalakon átívelő népszerűségre tett szert. Az rajzfilmek készítője autodidakta módon tanult meg animálni, és örül annak, hogy sokan sokfélét látnak bele a videóiba. Interjú Roznár Leventével, a Különös történések a Szondi utcában alkotójával.