A mentősök továbbra is teljes erőbedobással kutatnak túlélők után a romok alatt, több sérültet sikerült már kimenteni.
Eddig egy halottat és több sérültet emeltek ki a mentők annak a háromemeletes hágai lakóháznak a romjai alól, mely szombaton tűz és robbanás következtében részben összeomlott.
A halálos áldozat személyazonosságát még nem sikerült megállapítani – közölte Jan van Zanen polgármester, aki a helyszínen koordinálja a mentési munkálatokat. Azt mondta, a mentőalakulatok teljes erőbedobással kutatnak a feltehetőleg romok alatt rekedt többi ember után, mindazonáltal kevés a remény, hogy még élve sikerül kimenteni a házomlás által betemetett áldozatokat.
A Regio15 helyi média szerint több embert kimentettek a romok alól, a helyi tűzoltóság pedig azt közölte, hogy négy sérültet kórházba vittek. Nem tudni, hány ember lehet még a romok alatt, és azt sem, mi okozhatta a robbanást a városközponttól nem messze található épületben.
Az AFP francia hírügynökség tudósítója a helyszínen arról számolt be, hogy több tucat tűzoltóautó küzd a lángokkal. Törmelék borítja az utcát, és több másik ház ablakai betörtek. Hatalmas füstoszlopok emelkednek az ég felé, és szúrós szag terjeng a levegőben.
A részben összeomlott épület így nézett ki a szombat délután kiadott fotókon.