Világ MTI 2024. december. 05. 06:13

Dzsihadisták és lázadók vették körül a szíriai Hama városát

Több környékbeli falut is ellenőrzésük alá vontak, hogy onnan benyomulhassanak a nagyvárosba.

A Hajat Tahrír as-Sám (HTS) nevű dzsihadista csoport és a vele szövetséges lázadószervezetek vették körbe a szíriai Hama városát – közölte szerdán az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).

A kiterjed aktivistahálózat útján a szíriai polgárháború eseményeit nyomon követő, angliai székhelyű szervezet szerint több falut is ellenőrzésük alá vontak Hamától északra, nyugatra és délre, hogy ezekből az irányokból benyomulhassanak a szíriai nagyvárosba. A települések némelyike alig három kilométerre található Hamától. Ugyan korábban már voltak értesülések, miszerint a lázadók már bejutottak a városba, a szíriai hadsereg ezt tagadta.

A HTS vezette erők gyors előretörése nyomán Bassár el-Aszad szíriai elnök hadserege kedden este egy ellenoffenzívát indított a szélsőségesek ellen. Az OSDH szerint a kormányerőknek sikerült északi irányba 10 kilométerre visszaszorítaniuk a felkelőket.

Aleppót, Szíria második legnagyobb városát a múlt héten foglalták el a dzsihadista csoport és a vele szövetséges lázadószervezetek fegyveresei meglepetésszerűen indított offenzívájukkal. A frontvonal ezzel nagyjából 130 kilométerre délebbre tolódott.

Végzetes lehet Asszad számára Aleppó elvesztése – mi történik Szíriában?

Újjáéledt a szunnyadó szíriai polgárháború, miután a lázadók elfoglalták az ország második legnagyobb városát. Basar Asszad szír elnök ezúttal nem számíthat Irán és a Hezbollah, illetve Oroszország eltökélt támogatására.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.