Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Több mint hatvan év után most bukott meg újra francia kormány egy parlamenti bizalmatlansági szavazáson. Az igazi problémát nem ez okozza, hanem az, hogy Michel Barnier miniszterelnök kudarca után sem tisztul ki a kép: a párizsi törvényhozásban három, nagyjából egyforma erejű csoport viaskodik egymással, és az éppen ellenzékben lévő két tömörülés bármikor távozásra kényszerítheti a kormányon lévő pártokat.
A szerencsés országokban a kormány bukását hozó belpolitikai válság egyben kiutat is jelenthet a krízisből, hatalomra juthat például egy olyan párt vagy koalíció, amely élvezi a választók többségének a támogatását. Mint például 1962-ben, amikor legutóbb állt elő hasonló helyzet Franciaországban: akkor De Gaulle államfő új választást írt ki, a mögötte álló erők elsöprő győzelmet arattak, és helyreállt a stabilitás.
A mai Franciaország nem ilyen: bár Michel Barnier – aki akkor vált ismertté, amikor a Londonnal folytatott Brexit-tárgyaláson ő képviselte Brüsszelt – lemondásra kényszerül, semmi esély nincs arra, hogy a jelenlegi parlamentben tartósan kormányképes koalíció jöjjön létre. A párizsi törvényhozás alsó házában három fő csoport – Marine Le Pen jobboldali radikális Nemzeti Tömörülése (RN), a baloldali Új Népfront, illetve az Emmanuel Macron államfő mögött álló Együtt – képviselteti magát, s az egymással folyamatos harcot vívó frakciók között áthidalhatatlan politikai ellentétek feszülnek, még az együttműködéshez szükséges minimális bizalom sem érezhető.
Egy új választás sem tűnik jó megoldásnak, az eredmények ugyanis nagyjából hasonlóak lennének, mint a júliusi megméretésen, legfeljebb annyi lenne a különbség, hogy Macron hívei még rosszabbul szerepelnének. Ráadásul a francia törvények értelmében jövő júliusig nem is lehet újabb előrehozott választást tartani, tehát a párizsi politikai elitnek a jelenlegi kínálatból kell kiválasztani egy újabb – és minden bizonnyal bukásra ítélt – jelöltet.
Rövid távon Barnier marad a kormány élén, Macron már fel is kérte őt, hogy a következő miniszterelnök megválasztásáig ügyvezetőként töltse be a hivatalt.
Pedig jó ötletnek tűnt
A mostani válság egyenes következménye annak, hogy a Macront támogató pártok súlyos vereséget szenvedtek a júniusi európai parlamenti választáson, ami után az államfő úgy döntött, előrehozott parlamenti választást ír ki. Arra számított, hogy a törvényhozási választás második fordulójában a franciák megrettennek az RN első fordulóban várt és be is következett előretörésétől, s ezért összefognak a szélsőséges párt ellen. Ez be is következett, így végül az Új Népfront végzett az első helyen, az RN pedig a harmadik helyre futott be.
Macron nyári győzelme azonban pirruszinak bizonyult. A választók körében egyre népszerűtlenebb politikus mögött álló tömörülés ugyanis nem tudott egyezségre jutni az Új Népfronttal, amely egy pillanatig sem támogatta Barnier kormányfői kinevezését. A kormányalakítási tárgyalások így elhúzódtak, és amikor a három hónappal ezelőtt végül megalakult kabinet a törvények adta különleges jogi lehetőséggel élve voksolás nélkül erőltette át a 2025-ös költségvetést, tudni lehetett, hogy Barnier-nek már csak napjai vannak a kormány élén. A bizalmatlansági szavazáson 331-en voksoltak ellene – ez jóval több, mint a buktatáshoz minimálisan szükséges 288 szavazat –, a kormány távozása pedig egyben azt is jelenti, hogy a költségvetés is automatikusan érvénytelenné vált.
Rögös úton előre
Közben az egykor a francia politikába új színt hozott Macron támogatottsága történelmi mélypontra – 23 százalékra zuhant –, és bár a kormány összeomlása a törvény szava szerint nem befolyásolja az államfő sorsát, mégis egyre többen akadnak, akik a csak 2027-ben esedékes államfőválasztás előrehozatalát követelik. Nemcsak Marine Le Pen több szövetségese szorgalmazza ezt – a jelenlegi helyzetben Le Pennek van a legjobb esélye bejutni az Élysée-palotába –, hanem az Új Népfront vezetői is, sőt többen akadnak Macron környezetében is, akik hasonló véleményen vannak, mert attól tartanak, ha az elnök kitart, Le Pen egészen biztosan megnyeri a szavazást.
Akadnak olyan elemzők, akik szerint a most egymás után következő válságok hosszabb távon az ország javára lesznek. „Egy új kormánynak időre és parlamenti többségre lenne szüksége, ám egyikre sem számíthat. Arra is szüksége lenne, hogy meglegyen benne az az elhatározottság, amellyel véghez viszi a szükséges reformokat. Szerintem az első időkben ez sem lesz meg. Ezért arra számítok, hogy nyújtanak még be a parlamentben bizalmatlansági indítványokat, és több kormány is megbukik, mielőtt végre felébredünk.
A jelek szerint szükség van a krízisekre ahhoz, hogy meghozzák a politikai és gazdasági problémák megoldásához elengedhetetlen kemény döntéseket
– vélekedett Nicolas Beytout, a L’Opinion című üzleti lap alapítója. Ezek közül az állami kiadások csökkentése a legfontosabb, az egymást követő kormányok ugyanis olyan költekezésbe kezdtek, amelyek az egekbe emelték a költségvetési hiányt.
Barnier is azt hangsúlyozta, hogy megbuktatásával nem oldódik meg a válság. Egyébként ő volt az, aki elkezdte volna a költségvetési kiadások lefaragását, a 2025-ös költségvetés alapján 60 milliárd euróval mérsékelték volna a deficitet. És hogy mennyire igaza van Beytout-nak, azt az is bizonyítja, hogy éppen Marine le Pen volt az, aki a legélesebben kikelt a takarékoskodás ellen. „Ez a büdzsé mérgező a franciák számára” – mondta az RN meghatározó politikusa.
EU-s vetületek
A képletet az megzavarhatja, hogy Marine Le Pen ellen eljárást zajlik az EU-s közpénzek szabálytalan felhasználásának vádjával. Ha a politikust elmarasztalják, eltilthatják a 2027-es, vagy az előrehozott elnökválasztáson való indulástól, ez pedig súlyos csapás az RN számára, hiszen bár nem ő a párt elnöke, mindenképpen Le Pen az RN arca. Ítélet 2025 márciusában várható, addig Macron aligha mond le.
A franciaországi belpolitikai válság az EU-ban is érezteti hatását Európa egyik vezető hatalma akkor kénytelen saját problémáival küszködni, amikor az Unió gazdasági motorjának tartott Németországban is összeomlott a kormány, s februárra új választást írtak ki. Ez pedig bizonytalanságot jelent, amire már csak azért sincs szükség, mert az Atlanti-óceán másik partján az a Donald Trump ül be januárban a Fehér Házba, aki korábbi elnöksége idején gyengítette a transzatlanti kapcsolatokat, és most is arra készül, hogy egyedül Európára hagyja Ukrajna katonai és pénzügyi támogatását.
