Az érintettek azt állítják, hogy a WHO-n keresztül értesültek a tiltásról, amihez az izraeli hatóságok nem fűztek indoklást.
Két segélyszervezet is arról számolt be, hogy Izrael megtiltotta számukra a belépést az ostromlott Gázába, írja a The Washington Post.
A Palesztin–Amerikai Orvosi Szövetség (PAMA) közölte: az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) tájékoztatta őket az izraeli hatóságok által elrendelt tiltásról, amihez nem fűztek magyarázatot. A Glia nevű humanitárius szervezet ugyancsak jelezte, hogy nem léphetnek be az övezetbe.
Az egy éve tartó háború során Izrael csak korlátozott számban engedte be Gázába a segélyszervezetek munkatársait. Dorotea Gucciardo, a Glia fejlesztési igazgatója azt feltételezi, hogy az egészségügyi dolgozók jelenlétét azért korlátozzák, hogy ne legyenek tanúi a Gázában elkövetett, háborús bűncselekményekkel felérő eseteknek.
A PAMA igazgatótanácsának elnöke, Majdi Hamarshi „szerencsétlennek” nevezte a döntést, kifejtve, hogy tíz éve vannak jelen az övezetben, hallás- és látáskárosodást szenvedett gyerekek gyógyulását segítik, helyi orvosokat képeznek, és ösztöndíjakat nyújtanak orvostanhallgatóknak. A háború kitörése óta több tucat egészségügyi szakembert küldtek Gázába.
A WHO az érintett segélyszervezeteket arról biztosította: fellép annak érdekében, hogy folytathassák tevékenységüket.
A döntés azért is meglepő némileg, mert az amerikai kormány épp a napokban figyelmeztette Izraelt arra, hogy leállíthatják a fegyverszállításokat, ha nem tesznek azonnal lépéseket a Gázába szánt humanitárius segélyek beengedésére. Izrael korábban többször hivatkozott arra, hogy a segélyek sok esetben a Hamászt segíthetik.
![](https://cdn.hvg.hu/img/partolo_tagsag/kombo_cikk-alatti-banner_640x240px.jpg)