Világ hvg.hu 2024. szeptember. 27. 19:06

Felmentettek egy 88 éves japán férfit, aki 46 évet töltött a halálsoron

Kiderült, hogy a nyomozók bizonyítékot hamisítottak az eljárás során.

Felmentették Iwao Hakamadát, egy 88 éves japán férfit, aki közel ötven évet töltött a halálsoron. A bíróság megállapította, hogy az ellene használt bizonyítékokat meghamisították. Ötszázan gyűltek össze csütörtökön a tárgyalóteremben. Amikor kihirdették az ítéletet, a tömeg azt kiabálta: „Banzai!”, vagyis „Hurrá!” – írja a BBC.

A hatóságok azzal vádolták, hogy meggyilkolta főnökét, annak feleségét és két lányukat, majd kirabolta és felgyújtotta a házukat. Egy évvel a letartóztatása után véres ruhákat találtak a munkahelyén. A férfi vallomást tett a rendszeres verések és 12 órás kihallgatások hatására. 1968-ban bűnösnek találta a bíróság.

Ügyvédei azzal érveltek, a ruhán nem úgy öregedtek a vérfoltok, ahogy kellett volna, ha a bizonyíték valódi lenne, és az azon talált DNS sem egyezik Hakamada DNS-ével. Csütörtökön a bíróság kimondta, a rendőrség vérezte össze a ruhát, és ők helyezték el azt a férfi munkahelyén.

A férfi mentális állapota jelentősen romlott a hosszú fogva tartás, bizonytalanság, állandó halálfélelem hatására. Többnyire magánzárkában tartották fogva az elmúlt 46 évben, és nem tudhatta, melyik nap végzik ki, Japánban ugyanis csak néhány órával az akasztás előtt értesítik az elítélteket. 91 éves nővére ápolja, aki évtizedek óta próbálja bizonyítani a férfi ártatlanságát. Amikor csütörtökön kimondták, hogy Hakamada ártatlan, nővére alig tudta abbahagyni a sírást.

A halálos ítéleteket ritkán tárgyalják újra, Hakamada a háború óta az ötödik, aki ilyen lehetőséget kap.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. március. 23. 19:30

Arató András, avagy Hide the Pain Harold: Én sem kemény munkával lettem világhírű, de ne nevezzenek celebnek

A villamosmérnök, akinek hetvenévesen gyökeresen megváltozott az élete. Egy stockfotós készített róla felvételeket, amelyekből kényszeredettnek tűnő mosolya nyomán Hide the Pain Harold megjelöléssel világszerte ismert mémek születtek. Tele a naptára. Reklámoz kakaós italt és harisnyát, fellépései vannak Kőszegtől Bogotáig. HVG-portré.