Világ hvg.hu 2024. augusztus. 07. 21:54

Egyiptom szerint Irán hadgyakorlatra készül csütörtök hajnalban, ezért megtiltotta légitársaságainak, hogy annak légterét használják

Az illetékes minisztérium szerint “katonai gyakorlatok” miatt kell elkerülni az iráni légteret.

Csütörtök hajnalban 3 órán át tilos lesz az egyiptomi légitársaságoknak az iráni légteret használniuk – írja a Reuters, mely szerint a hatóságok egyetlen repülési tervet sem fogadnak el a terület fölött ebben az idősávban.

A lapnak az egyiptomi polgári légiközlekedésért felelős minisztérium megerősítette a tilalmat, melyet azzal indokolt, hogy az iráni hatóságoktól kapott információk szerint augusztus 8-án, csütörtökön teheráni idő szerint 4:30 és 7:30 között katonai gyakorlatokat tartanak Irán légtere felett. (Iránban másfél órával járnak előttünk.)

Közben a Portfolio arról ír több orosz, francia és egyiptomi hírlap alapján, hogy Irán „hadgyakorlatokra” hivatkozva lezárta légterét és figyelmeztetést küldött a régió civil légitársaságainak a lépésről.

A Reuters szerint több légitársaság máris úgy módosította menetrendjét, hogy elkerülje az iráni és libanoni légteret és az oda tartó járatokat is törölték.

“Egy ilyen lépés Egyiptomtól meglehetősen szokatlan. Elképzelhető, hogy mindez egy Izrael elleni iráni válaszlépést jelez, és ezzel együtt egy nagyméretű légtérzavarást, ám lehet más oka is” – kommentálta az eseményeket a repülési kockázatokkal foglalkozó OPSGROUP.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.