A jelentés szerint Izrael azért lőtt ki rakétákat a segélyszállító konvojra, mert tévesen azt hitték, hogy azt eltérítették a Hamász harcosai.
Súlyos műveleti hibák következményei voltak, és nem a segélymunkások ellen irányultak azok az áprilisban végrehajtott izraeli légicsapások, amelyekben a World Central Kitchen (WCK) nevű nemzetközi segélyszervezet hét munkatársa életét vesztette a Gázai övezetben – áll az incidensről szóló ausztrál kormányzati jelentésben.
Április 1-jén három izraeli légicsapás érte a segélyszervezet konvoját, ami miatt több ország, köztük Izrael szövetségesei, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia is tiltakozását fejezte ki. A halottak között palesztinok, valamint brit, lengyel és ausztrál állampolgárok is voltak.
A canberrai kormány által elrendelt, a halálesetekkel kapcsolatos és az izraeli hatóságokkal együttműködve zajló vizsgálat eredménye szerint az izraeli hadsereg azért lőtt ki rakétákat a segélyszállító konvojra, mert tévesen azt hitték, hogy azt eltérítették a Hamász harcosai, akik valójában helyi szerződéses biztonsági őrök voltak. A zűrzavart fokozta, hogy a konvoj mozgásáról szóló információk nem jutottak el a csapást végrehajtó egységhez, az izraeli illetékesek pedig nem tudtak közvetlenül kommunikálni a konvojjal – áll a jelentésben.
A hadsereg illetékesei emellett megsértették az előírásokat azzal, hogy két további csapást is elrendeltek a konvojra anélkül, hogy újabb azonosítási eljárást hajtottak volna végre.
A rendelkezésre álló információk alapján ugyanakkor megállapítható, hogy a légicsapások „nem irányultak tudatosan vagy szándékosan a WCK ellen”, a halálesetek kivizsgálása Izrael részéről pedig „időben, megfelelően és – néhány kivételtől eltekintve – kielégítően zajlott” – áll a közleményben.
Az izraeli hadsereg korábban súlyos hibának minősítette az incidenst, és elbocsátott a csapásokért felelős két magasrangú parancsnokot, három további tisztet pedig megrovásban részesített.
Penny Wong ausztrál külügyminiszter bocsánatkérésre és az ügyben vétkesek büntetőjogi felelősségre vonására, valamint a humanitárius szervezetek munkatársainak fokozottabb védelmére szólította fel az izraeli kormányt. „Ez nem elszigetelt eset. A konfliktusban eddig 250 segélymunkást öltek meg, és a közelmúltban is láttunk olyan eseményeket, amikor ENSZ-járművekre lőttek” – fogalmazott.
![](https://cdn.hvg.hu/img/partolo_tagsag/kombo_cikk-alatti-banner_640x240px.jpg)