Világ MTI 2024. július. 10. 19:42

Egy öt elemből álló támogatási csomagról beszélt Stoltenberg a NATO-csúcs előtt, ami Ukrajna csatlakozását segítené elő

Ezek között említette az Ukrajna védelméért felelős NATO-parancsnokság létrehozását.

Öt elemből álló ukrajnai támogatási csomag képezi az Ukrajna NATO-tagsága felé vezető hidat – jelentette ki Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára szerdán az állam- és kormányfőket tömörítő Atlanti Tanács ülése előtt Washingtonban.

Ezek között említette az Ukrajna védelméért felelős NATO-parancsnokság létrehozását, amely kiképzési feladatokat lát majd el. A várakozások közé sorolta az Ukrajna támogatására vonatkozó hosszú távú kötelezettségvállalást, valamint azonnali katonai támogatások bejelentését, ideértve a légvédelmet is.

A NATO főtitkára szerint újabb kétoldalú biztonsági megállapodások megkötésére is alkalmat ad a csúcstalálkozó Ukrajna és a tagállamok között. Az Ukrajnára vonatkozó csomag részeként megemlítette még az ukrán és a NATO-haderők közötti átjárhatóság megteremtését.

Emlékeztetett: kedden bejelentés hangzott el arról, hogy öt tagállam, köztük az Egyesült Államok, Olaszország, Románia új fejlett légvédelmi rendszereket juttat el Ukrajna számára.  

A főtitkár azt is elmondta, hogy várakozásai szerint az Egyesült Államok a novemberi elnökválasztás kimenetelétől függetlenül erős szövetséges marad, amit azzal indokolt, hogy Washingtonnak is biztonsági érdeke fűződik egy erős NATO-hoz.

Hangsúlyozta azt is, hogy az Egyesült Államokban a NATO-val kapcsolatban megfogalmazott kritika soha nem a szövetséggel szemben hangzott el, hanem tagállamokkal szemben, amelyek nem járultak hozzá megfelelő mértékben a kollektív védelemhez, ez pedig megváltozott, hiszen mostanra drámai növekedés állt be a védelmi kiadásokat tekintve az európai NATO-tagországokban.

Hirdetés
Kult Köves Gábor 2025. március. 28. 19:30

„Legkedvesebb magyar barátaim!” – Eric Stoltz a Maszkról, a ponyvaregényes időkről, magyar barátairól és Cherről is mesélt a HVG-nek

A nyolcvanas évek tinédzsersztárja a kilencvenes években Tarantino társaságába keveredett, majd elkezdett rendezni. Első komoly szerepét Peter Bogdanovich filmjében, a 40 éve bemutatott Maszkban játszotta Cher oldalán. Az sem szegte kedvét, hogy a Vissza a jövőbe nélküle készült el, pedig ő kapta meg eredetileg Marty McFly szerepét. Magyar káromkodásokról, Cher és Bogdanovich gyűlölködéséről és egy fejre húzott harisnyáról is beszélgettünk.