Világ Galicza Dorina 2024. május. 21. 15:23

„Ettől jobban féltem, mint a haláltól” – a Hamász megerőszakolt túszai beszélnek egy dokumentumfilmben

Megrázó részletességgel számolnak be az október 7-i terrortámadás túlélői, volt túszok és helyszínre érkező halottkémek arról, hogyan szégyenítettek meg nőket a Hamász terroristái.

Izrael háborúban
Friss cikkek a témában

„Izrael az áldozata a Hamász bűneinek, amely Izrael megsemmisítését tűzte a zászlajára, és amely október 7-én emberiesség elleni bűnöket, népirtást és olyan szörnyű szexuális bűncselekményeket követett el, amilyet azelőtt nem látott a világ” – áll abban a nyilatkozatban, amelyet Izrael adott ki, arra reagálva, hogy a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze elfogatási parancs kiadását kezdeményezte Benjamin Netanjahu miniszterelnök és Joáv Galant izraeli védelmi miniszter ellen. 

Velük egy időben a Hamász vezetőire is kérte az ICC első embere a parancs kiadását, Izrael szerint ezzel egyenlőségjelet téve az iszlamista terrorszervezet és egy demokratikus állam közé. A testület lépését Joe Biden amerikai elnök, akárcsak Netanjahu kormánya, felháborítónak nevezte.  

Netanjahu: „A hágai ügyész abszurd és hamis kérése egész Izrael ellen irányul”

Az izraeli kormányfő szerint „éppen így néz ki az új antiszemitizmus, amely a nyugati egyetemi kampuszokról a hágai bíróságra költözött”.

A Hamász jelenleg 128 izraeli túszt tart fogva Gázában, köztük 16 nőt az IDF tájékoztatása szerint. Arról, hogy mit élhetnek át, nincsenek nyilvános információk, az október 7-i támadás részletes dokumentációja, az azóta tartó nyomozások eredményei és a hazatért túszok beszámolói alapján azonban el lehet képzelni. Az ezekből kirajzolódó szexuális bűncselekmények bemutatását tűzte ki célul Sheryl Sandberg, amikor elkezdte forgatni Screams Before Silence című dokumentumfilmjét. „A nemi erőszak soha nem elfogadható, de október 7-e óta úgy érzem, elkezdtünk visszacsúszni egy olyan helyzetbe, ahol elfogadhatónak tűnik az elfogadhatatlan” – mondja saját filmje végén Sandberg. 

„Tíz férfi volt körülöttem. Az volt az ösztönös reakcióm, hogy küzdjek, hogy megtegyek minden tőlem telhetőt, hogy megmutassam, hogy erős vagyok, és nem könnyítem meg a dolgukat. Harcolni fogok ellenük, az sem érdekelt, ha megölnek. Azokban a percekben, azt hiszem, inkább meghaltam volna” – emlékezik vissza elrablására Amit Soussana, aki 55 napot töltött a Hamász fogságában. „Nagyon féltem, hogy megerőszakolnak, a testemet pedig végighurcolják a gázai utcákon.  

Ettől jobban féltem, mint a haláltól

– teszi hozzá. 

Amit Soussana
YouTube / Screams Before Silence

Beszámolójából kiderül, az első pillanattól kezdve tudta, hogy mi fog vele történni, hogy csak idő kérdése, hogy megerőszakolják a terroristák. Mint mondja, egyikük eleinte csak arról faggatta, szokott-e szexelni a barátjával, de már akkor is tudta, mi lesz ennek a vége. Három hete volt fogságban, amikor az egyik férfi elküldte zuhanyozni. Hiába monda, hogy nem akar, mert hideg a víz, a férfi a konyhába vitte, majd a tűzhelyen álló meleg vizes lábosra mutatott. Ekkor már Amit teljesen biztos volt benne, hogy nem fog tudni megmenekülni. 

„Egy pillanatra elfelejtettem mindent, kizártam a külvilágot, csak arra figyeltem, hogy folyik le a meleg víz az arcomon” – mondja Amit a filmben. Ezután a férfi ismét kiabálni kezdett vele, megragadta a karját, a homlokához szorította a pisztolyt, és addig ütötte, amíg a nő elejtette a törölközőt, és berángatta a hálószobába. „Azt mondogattam közben magamban, hogy ki fogom bírni, túl akarom élni. Túl kell élned, a családod vár rád” – emlékezik vissza a nő arra, mire gondolt, miközben a terrorista megerőszakolta.

„Amikor hallasz egy sikolyt, aztán csak a csendet, akkor tudod, hogy valószínűleg lelőtték. De amikor 15-20 percig sikít valaki, akkor tudod, hogy valami sokkal rosszabb történik, és olyan, mintha soha nem lenne vége. Aztán mégis vége van egy lövéssel” – erről már Tali Binner számol be, a Nova fesztivál egyik túlélője. A fiatal nő fültanúja volt a nemi erőszaknak, és mint mondja, bár látni nem látott semmit a rejtekhelyéről, semennyi kétsége nincs afelől, hogy mik történtek körülötte. 

Dr. Ayelet Levy Shachar, az egyik szereplő a dokumentumfilmből
YouTube / Screams Before Silence

Szerinte összetéveszthetetlen az a kiabálás, sikítozás, amit egy megerőszakolt nőtől lehet hallani. „Elkezdtem gondolkodni, hogy mi fog történni velem. Mi van, ha elrabolnak? Ha megerőszakolnak? És ha lelőnek? Mi a rosszabb? És mi a jobb?” – idézi fel az ő emlékeit október 7-ről.  

Hasonlóan számolt be erről a napról a fesztivál egyik férfi résztvevője is. Ő távolról látta is, ahogy a terroristák lefogják, majd megerőszakolják a nőket, több esetben még azután is, hogy már megölték őket. Ugyanarról beszél, mint Tali: ha valaki szem- vagy fültanúja a nemi erőszaknak, pontosan tudja, hogy mit lát, nincsenek kétségei. 

Ezzel szemben a szexuális bűncselekmények a legnehezebben bizonyítható tettek közé tartoznak még békeidőben is. A terrortámadás után a bizonyítékok összegyűjtését, dokumentálását pedig sokszor felülírta a pillanatnyi pánik és a trauma feldolgozása. Erről beszél Sandberg filmjében több szakértő is, akik helyszínelni érkeztek a fesztivál területére. Egyikük arról beszél, olyan leírhatatlan látvány tárult a szeme elé, hogy első dolga volt az erőszak, csonkolás nyomait elfedni, hogy saját kollégáit kímélje. „Nem akartam, hogy bárki más lássa, amit én láttam” – emlékezik vissza. 

Tali Binner, a Nova Music Fesztivál-mészárlás egyik túlélője a helyszínen
YouTube / Screams Before Silence

Ennek ellenére az izraeli hadsereg számtalan bizonyítékot gyűjtött össze az október 7-én elkövetett szexuális erőszakról, köztük beismerő vallomásokat is a Hamász tagjaitól. Ezek mértéke, valamint az, hogy szinte ugyanolyan bűncselekmények nyomaira bukkantak rá különböző helyszínein, azt is mutathatja, a Hamász rendszerszinten alkalmazta a nemi erőszakot a terrortámadásai során. 

„A szexuális erőszak háborús eszközként használata, a nők fegyverként felhasználása olyan régi dolog, mint az emberiség történelme” – mondja Ruth Halperin-Kaddari, az ENSZ nőkkel szembeni diszkrimináció megszüntetésével foglalkozó bizottságának korábbi alelnöke. A filmben ezt a gondolatot egészíti ki Cochav Elkayam-Levy, aki az október 7-i támadás nőkkel és gyerekekkel szemben elkövetett bűncselekmények kivizsgálására felállított bizottság elnöke: 

Olyan módon definiálták újra a gonoszt, hogy talán még a nemzetközi büntetőjogot is újra kell majd értelmeznünk.

Sheryl Sandberg teljes filmjét az alábbi linken lehet megnézni:  

Screams Before Silence

A must-watch documentary. #ScreamsBeforeSilence sheds light on the unspeakable sexual violence committed on October 7. As heartbreaking as these stories in the documentary are, we cannot afford to look away.

Hirdetés