Világ hvg.hu 2024. május. 16. 11:10

Robert Fico merénylőjét előre kitervelt emberölési kísérlettel gyanúsítja a rendőrség

A szlovák sajtó szerint akár életfogytiglant is kaphat a tettéért a 71 éves Juraj Cintula.

Védett személy ellen bosszúból elkövetett kitervelt emberölési kísérlettel gyanúsították meg azt a 71 éves férfit, aki szerdán többször rálőtt Robert Fico szlovák miniszterelnökre Nyitrabányán (Handlová) – adta hírül a Markíza TV.

A szlovák médium szerint Juraj Cintula jelenleg a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nyitrai kirendeltségén van őrizetben.

Robert Fico, a többszörös túlélő

Politikai értelemben többszörös túlélő Robert Fico szlovák kormányfő, akinek, az ellene elkövetett szerdai támadás következtében, az élete is politikai küzdelme tétjévé vált.

Egy korábban, a közösségi médiában terjedő felvétel szerint a már rendőrkézen lévő Cintula azt mondta, azért támadta meg Ficót, mert nem értett egyet a kormánya intézkedéseivel. Szlovák sajtóértesülések és a szlovák belügyminiszter szerint is politikai motivációi voltak a tettének.

A Markíza úgy tudja, hogy a férfi előre eltervezte a támadást – amelyet engedéllyel tartott fegyverével követett el –, de nem akarta megölni a miniszterelnököt.

A csatorna szerint a tettéért 25 évtől akár életfogytig tartó szabadságvesztésre is ítélhetik.

Videón, ahogy merénylője elkezd tüzelni Robert Ficóra

A kórház szerint a szlovák kormányfő az életéért küzd.

Cintula akkor lőtt rá ötször Ficóra, amikor az a kormány kihelyezett ülése után az utcán üdvözölte a rá váró embereket. Közvetlen közelről adta le a lövéseket, amelyek közül a hírek szerint három találta el a politikust.

Ficót előbb a helyi kórházban látták el, majd mentőhelikopterrel Besztercebányára vitték, ahol öt órán át operálták. Az ottani Roosevelt kórház igazgatója csütörtök reggel azt nyilatkozta, hogy az állapota stabil, de rendkívül súlyos.

Megszólalt a kórház: Fico állapota stabil, de nagyon súlyos

Korábban ellentmondásos információk érkeztek a szlovák miniszterelnökről.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?