Világ MTI 2024. február. 15. 20:21

Elvesztette a pert Anders Breivik, magánzárkában marad a norvég tömeggyilkos

Azzal érvelt, hogy elszigeteltsége sérti emberi jogait, de a bíróság máshogy gondolta.

Elutasította a norvég bíróság Anders Breivik tömeggyilkos beadványát, amelyet azért indított, hogy enyhítsék magánzárkás büntetését.

A 44 éves Breivik, aki 2011-ben 77 embert ölt meg Norvégiában, azzal érvelt, hogy elszigeteltsége sérti emberi jogait. A pert január elején indította.

„A törvényszék arra a következtetésre jutott, hogy büntetésvégrehajtási körülményei nem mondhatók és nem is voltak aránytalanul terhesnek mondhatók” - állapította meg az oslói kerületi bíróság, világossá téve, hogy nem sértették meg az elítélt emberi jogait.

Breivik magánzárkája, ahol maradnia kell.
AFP

Az igazságügyi minisztérium jogászai szerint Breivik az általa jelentett biztonsági fenyegetés miatt továbbra sem engedhető a többi elítélt közelébe.

A szélsőjobboldali Breivik a Norvégiában kiszabható legsúlyosabb, 21 éves börtönbüntetését tölti, amelyet mindaddig meg lehet hosszabbítani, amíg veszélyt jelent a társadalomra.

Breivik 2011. július 22-én 69 embert gyilkolt meg Utoya szigetén a baloldali Munkáspárt ifjúsági táborában - többségükben fiatalokat. Oslo kormányzati negyedében pedig gépkocsiba rejtett pokolgéppel ölt meg további nyolc embert.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.