Világ MTI 2024. január. 13. 15:10

Az amerikai hadsereg újabb húszi katonai célpontra mért csapást

Az amerikai hadsereg péntek éjszaka csapást mért egy húszi radarállomásra Jemenben – jelentette be szombaton az amerikai fegyveres erők központi parancsnoksága (Centcom). A húszik szóvivője szerint nem okozott anyagi károkat, és sérültje sem volt a támadásnak.

A Centcom közleménye szerint a célpontot a USS Carney rombolóról indított Tomahawk rakétákkal semmisítették meg, amivel meggyengült a húszik képessége, hogy tengeri hajókat, köztük kereskedelmi hajókat támadhassanak meg.

A közlemény emlékeztetett arra, hogy tavaly november 19. óta a húszik 28 alkalommal indítottak támadást hajók ellen a Vörös-tengeren és az Ádeni-öbölben.

Mohammed Abdusszalám, az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók szóvivője azt mondta, hogy az éjszakai amerikai támadásnak nincs halálos áldozata, senki sem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett. A szóvivő egyben „erős és hatékony” választ ígért.

Előző nap a brit és az amerikai fegyveres erők célzott csapásokat mértek a húszik állásaira. Az erről szóló közös közlemény rámutatott arra, hogy a sorozatos figyelmeztetések ellenére a húszik jogsértő, veszélyes és destabilizáló támadásokat hajtottak végre a Vörös-tengeren közlekedő hajók ellen, ezért önvédelmi lépés volt a brit-amerikai támadás.

A brit és az amerikai légierő közösen indított támadásokat a jemeni húszi lázadók ellen - videó

A brit védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a műveletben Typhoon harci repülőgépek vettek részt.

Hirdetés
hvg360 Németh András 2025. február. 14. 18:36

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

Bár igaz, hogy Donald Trump és az amerikai elnök magas rangú kinevezettjei elébe mennek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos orosz követeléseknek, Ukrajnában úgy vélik, az egyre valószínűbbnek tűnő tűzszüneti tárgyalásokon nem csak Moszkva érdekeit veszik figyelembe. Többek szerint egyébként nincs is végleges amerikai béketerv, inkább arról van szó, hogy a mindkét felet zsaroló washingtoni kormányzat a fejleményekhez igazítja következő lépését.