Világ MTI 2024. január. 03. 08:45

Már 62 halálos áldozata van a földrengésnek Japánban

Még több áldozatra számítanak az összedőlt házak romjai alatt.

Már 62 halálos áldozata van a Noto-félszigetet hétfőn megrázó, 7,6 erősségű hétfői földrengésnek. Szerdán is folytatódott a kutatás a túlélők után, de a zord téli időjárás nehezíti a mentést.

A rengés középpontja az Isikava prefektúrában lévő Vadzsimától 30 kilométerre északkeletre volt, mintegy 16 kilométer mélységben. A földrengés után 1,2 méter magas hullámokkal szökőár érte el Vadzsima kikötőjét. Az elmúlt két nap alatt több mint száz utórengés történt a térségben.

 

MTI/AP/Kyodo News/ieaeâÎaI
MTI/AP/Kyodo News/ieaeâÎaI

A japán hatóságok által közölt szerdai adatok szerint 62-re emelkedett a természeti katasztrófa halálos áldozatainak száma. Kisida Fumio japán kormányfő szerdán elmondta, hogy a jelentések szerint még sokan lehetnek az összedőlt házak romjai alatt, és a mentőcsapatok versenyt futnak az idővel, ezért a mentésben dolgozó katonák számát ezerről kétezerre növelték. Szakértők szerint a katasztrófát követő három nap elteltével a túlélési esélyek jelentősen csökkennek.

A földrengés sújtotta régiókban a segélyezésen dolgozók vizet, takarókat, élelmet és egyéb ellátmányt osztanak a rászorulóknak. A Noto-félsziget számos települése nehezen közelíthető meg, egyes helyeken a víz-, az energia- és a mobilszolgáltatás sem állt még helyre.

 

MTI/AP/Kyodo News/ieaeâÎaI
MTI/EPA/Franck Robichon

Isikava prefektúrában, ahol a természeti katasztrófa a legnagyobb pusztítást végezte, heves esőzésre és lehetséges földcsuszamlásokra figyelmeztettek, és a hőmérséklet is fagypont alá csökkent.

Az isikavai hatóságok közlése szerint a földrengés halálos áldozatai közül 29-en Vadzsimában, 22-en pedig Szuzuban haltak meg. Vadzsimában további két halálesetet még nem erősítettek meg a hatóságok. A szomszédos prefektúrákban többtucatnyian súlyos sérüléseket szenvedtek.

Január 1-jén a Richter-skála szerinti 7,6-os földrengés rázta meg az ország központi régiójának nyugati részét. Az első rengést több utórengés követte: összesen huszonegy, négyesnél nagyobb erősségű földmozgást észleltek.

Többen megsérültek és a romok alatt rekedtek a japán földrengésben

51 ezer embert szólítottak fel otthona elhagyására.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.