Világ MTI 2023. december. 30. 10:14

Izrael azt akarja, hogy a hágai bíróság utasítsa el a dél-afrikai népirtásvádat

Izrael szerint a Hamász terrorszervezet a felelős a palesztinok szenvedéséért.

Izrael háborúban
Friss cikkek a témában

Izrael felszólította a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróságot (ICJ), hogy utasítsa el a Dél-Afrikai Köztársaságnak azt a keresetét, amely szerint Izrael megsértette a népirtásról szóló egyezményben foglalt kötelezettségeit a Hamász palesztin szélsőséges szervezet elleni katonai fellépésével Gázában.

Az izraeli külügyminisztérium közleménye szerint "Izrael elkötelezett a nemzetközi jog mellett, és annak megfelelően cselekszik", egyben felszólította a Nemzetközi Bíróságot és a nemzetközi közösséget, hogy utasítsák el Dél-Afrika alaptalan állításait.

Az izraeli külügyminisztérium szerint a "Hamász terrorszervezet, amely háborús bűnöket, emberiesség elleni bűncselekményeket követ el és népirtást akart elkövetni október 7-én". A közlemény szerint a Hamász felelős a palesztinok szenvedéséért a Gázai övezetben, mivel élő pajzsként használja őket, és ellopja tőlük a humanitárius segélyeket. Dél-Afrika "egy terrorszervezettel működik együtt, amely Izrael Állam megsemmisítésére szólít fel" - áll a közleményben.

A dél-afrikai külügyminisztérium pénteki közlése szerint "Dél-Afrikát súlyosan aggasztja az izraeli támadások által érintett gázai civilek helyzete, akiket megkülönböztetés nélküli erőszak ér. Folyamatos jelentések szólnak emberiesség elleni és háborús bűncselekmények elkövetéséről a térségben". A keresetben felszólították a bíróságot, hogy adjon ki a gázai katonai műveletek felfüggesztésére irányuló ideiglenes végzést Izrael számára.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.