Joe Biden vasárnap telefonon beszélt Benjamin Netanjahuval - közölte a Fehér Ház.
Az amerikai elnök és az izraeli miniszterelnök vasárnap a gázai helyzetről tárgyalt telefonon. "Az elnök megismételte, hogy Izraelnek minden joga és felelőssége megvan ahhoz, hogy megvédje polgárait a terrorizmustól, és hangsúlyozta, hogy ezt a nemzetközi humanitárius joggal összhangban kell tennie, amely a polgári lakosság védelmét helyezi előtérbe" – áll a Fehér Ház sajtóközleményében, amit a Guardian idézett.
A két vezető megvitatta a Hamász által a Dél-Izrael elleni október 7-i támadás során elrabolt és a Gázai övezetbe hurcolt több mint 200 túsz felkutatására és szabadon bocsátására irányuló további erőfeszítéseket. A túszok főként izraeli civilek.
"Az elnök aláhúzta, hogy azonnal és jelentősen növelni kell a humanitárius segélyek áramlását a gázai civilek szükségleteinek kielégítésére" - közölte a Fehér Ház, hozzátéve, hogy a két vezető megállapodott a párbeszéd folytatásában.
Vasárnap egyébként a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója, Jake Sullivan kijelentett: Izrael tegyen különbséget a Hamász fegyveresei és a civilek között! Az amerikai és a brit külügyminiszter pedig hasonlóan úgy nyilatkozott, hogy joga van Izraelnek az önvédelemhez, de azt is hangoztatták:
biztosítani kell a gázai civileknek nyújtott humanitárius segélyek folyamatos eljuttatását.
A vasárnapi háborús eseményekről percről percre tudósításunk itt követhető:
Netanjahu szerint sok terroristát likvidáltak, de ez csak a kezdet, az izraeli hadsereg minél délebbre küldi a gázai civileket - percről percre az izraeli-palesztin háborúról
Az izraeli hadsereg szombati offenzívája után folytatódó támadás várható, a gázai civileket ezért felszólították arra, hogy menjenek minél délebbre, mert "ott biztonságosabb". Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök pedig világossá tette, hogy a szárazföldi, légi és tengeri támadásokat kiterjesztik. Azt is mondta, a háború "hosszú és nehéz" lesz, mert bár "sok terroristát likvidáltunk, ez még csak a kezdet".