Világ hvg.hu 2023. október. 26. 15:06

Egy amerikai férfi két amerikai turistanőt lökött szakadékba Németországban

Az férfi élete végéig börtönben maradhat.

Vádat emeltek Németországban egy amerikai férfi ellen, aki a Neuschwanstein kastély közelében rátámadt két amerikai nőre, majd egy szakadékba lökte őket – számolt be az AP.

A támadás még június 14-én történt a Marienbruecke közelében, a kastélyhoz közeli szurdok felett átívelő hídnál, ahonnan híresen szép kilátás nyílik Németország egyik legismertebb turisztikai látványosságára.

Az ügyészek szerint a vádlott véletlenül találkozott össze a 21 és a 22 éves turistával egy túraútvonalon, és lecsalta őket az ösvényről. Ezt követően a férfi először a fiatalabb nőt kényszerítette a földre, és megpróbálta levetkőztetni. Amikor a másik nő megpróbált segíteni neki, dulakodás alakult ki, és a férfi lelökte őt egy meredek lejtőn. A nő körülbelül 50 métert zuhant, fejsérülést, zúzódásokat és horzsolásokat szenvedett, de életben maradt.

A gyanúsított ezután addig fojtogatta a fiatalabb nőt, amíg az eszméletét nem vesztette, megerőszakolta, majd őt is lelökte a lejtőről. A nő belehalt sérüléseibe. Az ügyészség a vádlottól egy laptopot és mobiltelefonokat foglalt le, amelyek gyermekekkel kapcsolatos szexuális visszaéléseket tartalmazó anyagokat tartalmaztak.

A 31 éves férfit letartóztatták, gyilkossággal, halálos kimenetelű nemi erőszakkal, gyilkossági kísérlettel és gyermekpornográfia birtoklásával vádolják. Életfogytiglani börtönbüntetésre számíthat.

(Nyitóképünkön a Neuschwanstein kastély látható. Fotó: AFP / DPA / Karl-Josef Hildenbrand)

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.