Világ MTI 2023. október. 05. 10:01

Azonosították az olasz buszbaleset áldozatait, öten még életveszélyben vannak, köztük egy kisgyerek

Azonosították az észak-olaszországi Mestrében történt buszbalesetnek mind a 21 halottját – közölték a helyi hatóságok.

A balesetben elhunytak között volt az olasz sofőrön kívül kilenc ukrán, négy román és három német utas, a többi halálos áldozat pedig Portugáliából, Dél-Afrikából és Horvátországból származott – ismertette szerda este Luigi Brugnaro velencei polgármester.

Az áldozatok azonosítása azért volt hosszadalmas, mert a buszon utazó turisták közül sokan nem vitték magukkal a személyes okmányaikat.

A halálos áldozatok között volt egy állapotos horvát nő is, aki férjével éppen nászúton járt Velencében. A pár szeptember 10-én házasodott össze. A súlyosan megsérült férjet az olasz média közlése szerint egy miranói kórházban ápolják.

MARCO SABADIN / AFP
A baleset 18 sérültjéből öten vannak még életveszélyben, köztük egy kisgyermek.

A baleset kedden nem sokkal 20 óra előtt történt Velencétől 9 kilométerre, egy felüljárónál. Az ingajáratban közlekedő elektromos busz egyelőre ismeretlen okokból áttörte a szalagkorlátot, mintegy 15 métert zuhant és a mestrei vasútállomás vágányaira esve akkumulátorai azonnal lángra lobbantak. A jármű roncsát többórás munkával távolították el a sínekről egy tűzoltódaru segítségével.

Veneto tartományban háromnapos gyászt rendeltek el az áldozatok emlékére. A római szenátus egyperces néma csenddel tisztelgett az elhunytak előtt.

Hirdetés