A cseh és a lengyel határszakasz problémás. A lengyelek egyébként súlyos vízumbotrányba keveredtek.
A német kormány mérlegeli, hogy az illegális határátlépések számának emelkedése miatt állandó ellenőrzés alá vonja a Lengyelországgal és a Csehországgal közös határszakaszt - közölte a szövetségi belügyminisztérium vasárnapi német lapok beszámolói szerint.
A minisztérium szóvivője azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy Nancy Faeser, a tárca vezetője egy interjúban úgy fogalmazott: a lengyel és a cseh határszakasz állandó ellenőrzésének bevezetése "lehetőséget kínál az embercsempészettel szembeni keményebb fellépésre".
A szociáldemokrata (SPD) politikus a Welt am Sonntag című lapban közölt interjúban elmondta, hogy az átkelők állandó ellenőrzését jól össze kell hangolni az úgynevezett mélységi ellenőrzéssel, ezt a tevékenységet pedig már a korábbinál intenzívebben folytatja a határigazgatásért felelős szövetségi rendőrség.
Hangsúlyozta, hogy a szigorúbb ellenőrzés önmagában nem jelentené azt, hogy nem érkezhetnek többé menedékkérők, mert ha valaki megjelenik Németország határán és menedéket kér, akkor be kell engedni és el kell bírálni a kérelmét.
Ezért továbbra is az Európai Unió külső határainak védelme a döntő összetevő az embercsempészet elleni küzdelemben, és erről a védelemről a közös európai menekültügyi rendszer keretében kell gondoskodni - mondta a miniszter.
A Németország keleti részén, a lengyel és a cseh határ térségében fekvő tartományokból származó hivatalos adatok szerint az utóbbi hónapokban jelentősen nőtt az úgynevezett keleti migrációs útvonalon érkező menedékkérők száma. Ezzel kapcsolatban a legnagyobb ellenzéki erő, a CDU/CSU pártszövetség hetek óta sürgeti, hogy a bajor-osztrák határszakasz - Bajorország tartomány és Ausztria közös határa - után a lengyel és a cseh határszakaszon is állítsák vissza az átkelők állandó ellenőrzését. A szövetségi belügyminiszter eddig elutasította a követelést, a Welt am Sonntagnak nyilatkozva jelezte először, hogy változhat a kormány álláspontja.
Lehetséges irányváltást jelzett Olaf Scholz kancellár is, aki Nürnbergben - az októberi helyi törvényhozási (Landtag-) választásra készülő Bajorországban - egy szombati kampányrendezvényen kijelentette: Németország ugyan továbbra is kiáll amellett, hogy bárki kérhet menedéket, de a kormány nyitott a határőrizet szigorításáról szóló kezdeményezésekre.
Elmondta, hogy Berlin további megbeszélésekre készül a varsói vezetéssel, mert nem fordulhat elő, hogy a lengyel hatóságok által "pénzért kiállított vízumok" miatt a Németországra háruló terhek megnehezedjenek. A Lengyelországba belépő menedékkérőket ott kell regisztrálni és ott kell elbírálni kérelmüket, a "vízumbotrányt" pedig ki kell vizsgálni - jelentette ki az SPD-s politikus. Hozzátette: nem szeretné, ha a lengyel hatóságok egyszerűen továbbterelnék a menedékkérőket Németország felé. Aláhúzta, hogy a lengyelországi fejlemények határigazgatási lépésekre kényszeríthetik Németországot.
Nemrég vízumkiadási szabálytalanságokat észleltek külföldi lengyel konzulátusokon. A lengyel külügyminisztérium pénteken közölte, hogy az ügyészség 268 vízumkérelem korrupciógyanús elbírálása miatt folytat eljárást.